UH előtt, UH után – Az UH Fest második korszakának a vége

Idén, október 7-13. között, újra lesz UH Fest, és már most lehet tudni, hogy jövőre, 2025-ben, több mint tíz év után először, nem lesz fesztivál. Az évek során az UH egy brand lett, egy stílus, hogy zenére, fesztiválra hogy lehet máshogy gondolni –“a new kind of joy”, ahogy a mottójuk mondja. Az UH egy nemzetközi zenei fesztivál, a helyi szcénával gondosan összefésülve, stílusban nyitott és kísérletező, akik nem szeretik, ha elektronikus zenei fesztiválnak hívják őket. Az UH múltjáról, jövőjéről, és az idei fesztiválról beszélgettünk a két “fesztiváligazgatóval”, Nun Andrással és Puskár Krisztiánnal a Gólyában, ami idén is UH helyszín lesz. 

KEZDETEK

Az UH már 2000 óta létezik és gyakorlatilag azonnal bejegyzésre került Ultrahang Alapítvány néven, de az első 10 évben inkább mint egy “one-man show” működött, meséli Nun András. Szó szerint mint családi vállalkozás indult, az első honlap grafikáját például még András nővére, Zsuzsa csinálta, a programozást pedig a férje, Bertók Attila. Kezdetben zenei rendezvényszervezés mellett az UH fanzine-ként is működött. Hamar csatlakoztak olyanok, mint Rónai András vagy Kiss Gergő, akik meghatározó emberei lettek a fesztiválnak. Ekkor az UH helyi beágyazódása még nem történt meg, igaz, hogy a Tilos, de még inkább a Pararadio műsorkészítőivel intenzív volt az együttműködés. Az elején csak egyestés, több fellépős koncertek voltak, később voltak 4-5 napos fesztiválok is – 2003-ban, 2005-ben, 2007-ben és 2010-ben –, de ezek az események még nem álltak össze egy hétté. Ez volt az UH mondjuk, hogy első korszaka, ami, jó ezt tudatosítani, 10 évvel a rendszerváltás után kezdődött, és 4-5 évvel a 2004-es uniós csatlakozás körül zajlott. Már ebben az időszakban is voltak EU-s forrásai a fesztiválnak, 2003-ban, 2005-ben, és 2010-ben is. 

2012-ben indult az UH Demo, ami kifejezetten a helyi közegre összpontosított. “Akkor nagyot mentek a különböző zenei platformok, mint például a SoundCloud, és az volt az elképzelés, hogy olyan helyi zenészeknek és fiataloknak lehetőséget adjunk a fellépésre, akik SoundCloudra már rakosgatnak fel dolgokat, de még nem léptek fel”, meséli Puskár Krisztián, aki pont ebben az évben csatlakozott az UH szervezőcsapatához. “A demó 5 év alatt megélt talán 9 részt, évente eleinte kettőt csináltunk, utána egyre ritkult, aztán nem csináltuk tovább. Az biztos, hogy az UH demó újraindított minket. Egyrészt fontos volt közönségszervezésben, hogy egy új közeghez tudtunk eljutni, és 2014-ben úgy döntöttünk, hogy támogatások nélkül megcsinálunk egy teljes, egyhetes fesztivált”, emlékszik vissza. 

Miután 2007-ben alapítója lett az ICAS hálózatnak, 2014-ben az UH összefogott 15 másik európai fesztivállal és létrehozták a SHAPE nevű hálózatot, és 2015 óta minden évben van fesztivál. Formailag a SHAPE egy EU által támogatott projekt, aminek a részleteiről itt is írtunk. Az UH SHAPE tagsága azóta is folytonos, az aktuális EU támogatás 2025 közepéig érvényes. “A SHAPE ad nekünk egy keretrendszert, de azt tudni kell, hogy a fellépőinknek csak 20-25 százaléka jön ebből a nemzetközi összefogásból”, teszi hozzá Krisztián. 

Az “újkori” UH formátuma, hogy egy hétig tart, idén is vasárnaptól vasárnapig, bizonyos napokon két helyszínen is (de sosem párhuzamosan), ami korrekt kitartást igényel a bérletesektől (az UH fatigue ismert budapesti jelenség). “Négy nap alatt nem lehet bemutatni azt a sokszínűséget, meg azt a sokféle irányt, ami jelen van a zenében, de egy hét talán már elegendő arra, idén kb. 40 fellépővel, hogy igazán sokszínű legyen”, mondja András. Zenei stílus tekintetében ember legyen a talpán, aki definiálni tudja az UH-t. Krisztián szerint az UH “sajátja, hogy együttesen ad ki egyfajta világképet, a zenéhez és az alkotáshoz való hozzáállást, kurátori szinten, és ez kialakul a közönségben is. A közönség ezekkel a zenékkel megtanulja értékelni, értelmezni, és egy viszonyrendszerben elhelyezni a felfedezésnek az örömét, és minket továbbra is ez hajt. Arra törekszünk, hogy a fesztivál adjon egy egységeses képet arról a szellemiségről, amit mi képviselünk, amit mi fontosnak tartunk, ami egyébként visszavezethető a szabad és kritikai gondolkodásra.” 

FINANSZÍROZÁS

Az UH költségvetése alapvetően három forrásból áll össze: jegybevétel, SHAPE projekt támogatás, és a helyi és külföldi kulturális intézetek hozzájárulásai. A jegybevétel nagyjából az egész költségvetés 20 százalékát teszi ki, ami számomra először egy sokkoló adatnak hatott, tekintve azt is, hogy az UH egy jól látogatott fesztiválnak számít (a helyszínek kapacitásához mérve). 

A SHAPE tagság és az EU-s támogatás nagyban hozzájárul ahhoz, hogy az UH megvalósítható legyen. Két dolgot azonban érdemes tudni. Az egyik, hogy SHAPE pénzből alapvetően SHAPE fellépőket és programokat lehet finanszírozni, és ez az ún. lump sum elszámolási séma ellenére is (ami, röviden, elszámoláskor a projekt kimeneteit és nem pedig az egyes költéseket vizsgálja) korlátozott mozgásteret ad. Összességében, a fesztivál költségvetésének valamivel több mint a harmadát fedezi a SHAPE projekt. 

A másik nehézség, hogy a SHAPE-es pénzek kifizetése a 40-40-20 előfinanszírozási modell szerint történik, ami azt jelenti, hogy, András szavaival, “van a SHAPE pénz, de nincs. A pénznek megkapjuk a 40 százalékát, ha befejezed a fesztivált, kapsz még 40 százalékot, 3 év múlva megkapod [sikeres elszámolás után – a szerk.] a maradék 20 százalékot. Tehát, gyakorlatilag jól hangzik ez a SHAPE pénz, de annak igazából csak a harmada van a számládon”. “A legegyszerűbben ezt úgy lehet szemléltetni, hogy most augusztusban kaptuk meg a tavalyi fesztivál támogatásának a második részletét a háromból”, egészíti ki Krisztián.  

A kulturális intézetek, olyanok mint a Goethe vagy a Francia Intézet, és az osztrák, a flamand és a svájci intézetek is, különböző módon szoktak beszállni a költségekbe. Van, aki helyszínt biztosít, tipikusan az adott ország fellépőinek, és vannak esetek, amikor az utazási vagy fellépési költségeket állják részben vagy egészben. Itt érdemes megemlíteni a Trafót, “ami évről-évre finanszírozza az ott megvalósuló fesztiválprogramokat, viszont, amíg sokáig a kapott összegből kb. meg tudtuk csinálni az aznapi fesztivált, ezt a költségvetést a Trafó 2-3 éve a negyedére csökkentette, viszont a programjaink nem lettek olcsóbbak, szóval azóta valójában mi rakunk pénzt a Trafóba”, magyarázza Krisztián. Ezen kívül az NKA (Nemzeti Kulturális Alap) is beszáll a fesztiválba, a költségvetés körülbelül 10 százalékával, ami “nem éri el a jegybevételek felét”, mondja Krisztián.  

A fesztivál finanszírozásával kapcsolatban felmerül egy dilemma, mégpedig az önkéntesség kérdése szervezői szinten. “Az UH-ban nincsenek alkalmazottak, és a szervezés nem egy fizetett munka. Az világos volt, hogy egy ilyen fesztivált nem lehet megcsinálni külső támogatás és források bevonása nélkül, de abból nem engedtünk, hogy ezt alapvetően ne a zene szeretete hajtsa, és hogy a fesztivált magunknak csináljuk”, mondja András. “Én azt gondolom, hogy az látszik, hogy ez nem egy munkahely nekünk, ez a közönségnek is látszik, és a fellépőknek is. Ha levelezésből nem esik le neki, amikor itt van már, és beleszagol, hogy mi is történik, akkor biztos. Szerintem ez hozzáad a fesztiválhoz, hitelesíti valamilyen módon, hogy nem a pénzért csináljuk, és hogyha pénzért csinálnánk, akkor annak sok egyéb következménye lenne. Nincsenek vállalati szponzorok sem. Ha erre hajtanánk, akkor egy sor dolog arról szólhatna, hogy kitermeljük a szervezéssel együtt járó munka díját. És ha az ember megnézi a fesztivál költségvetését, akkor az is világos, hogy ha meg szeretnénk fizetni ezt a munkát, és monetizálnánk azt, amit belepakolunk, akkor egy háromnapos fesztivált tudnánk csinálni, mert a másik négy napnak a pénze a fizetésünkre kéne, hogy menjen, és akkor se gondolom azt, hogy meg lennénk fizetve. Ez egy veszélyes szituáció szerintem”, folytatja. Krisztián ezt így egészíti ki: “Ez egy nehéz, összetett kérdés, igen. Erre nincs egyszerű válasz, de nekem elvi ellenvetésem amúgy sosem volt azzal, hogy ez egy [financiálisan] megbecsült munka legyen, akár kevés fizetéssel. Csak ennek a realitását Magyarországon jelenleg nem látom. És ennél a dilemmánál továbbra is erősebb az akarat bennem, hogy létrehozzuk a fesztivált évről évre. De az is tény, hogy az önkizsákmányolás egy ilyen méretű rendezvény esetén már veszélyes játék.”

LINEUP

Általános trend vagy kurátori mottó idén sincs az UH-n. Krisztián szerint, “inkább szubnarratívák vannak a fesztiválon, és nem olyan logika szerint állítjuk össze [a lineup-ot], hogy mi most egy ‘globális trend’, hanem úgy, hogy minket milyen dolgok mozgatnak meg. Engem személy szerint a lokális zenei színterek nyelvei, a mikrotrendek sokkal jobban foglalkoztatnak. A globális trendek elsősorban kommunikáció-technológiai jellegűek. Szerintem például érdekes a bristoli vagy a brüsszeli, illetve flamand szcéna, és ez évek óta jelen van az UH-n is, de ez így nincs feltétlenül kiemelve, csak ha valaki tudatosan olvassa a dolgokat, akkor láthatja az összefüggéseket a különböző évek programjai között. De az se baj, ha nem. DJ Brittle-t például egyszer felléptettem egy másik néven (Jackson Veil Panther), és most pont a városban lesz tőlünk függetlenül. Nekem mondjuk a Biped az egyik szívügyem idén, vagy Charmaine Lee, vagy akár a Donna Candy és a Dali Muru & The Polyphonic Swarm, és az most szerencse is, hogy ők ketten pont bekerültek a SHAPE-be és most annak keretén belül tudnak jönni. A Donna Candy tavaly jött volna eredetileg. De kiemelhetnék másokat is”, teszi hozzá. András így írja le kuráció alapgondolatát: “Lehet, hogy lózungnak tűnik az olvasóknak, amikor az van a fesztivál szövegben, hogy szcénákat, színtereket kapcsol össze, de ha belegondolunk, például, hogy Stavanger, ami egy 130 ezres norvég város, és megint két zenekar jön onnan, a Psudoku és a Death Songs (először 2005-ben jött onnan a Noxagt, illetve tavaly és azelőtt is volt onnan fellépő). De hasonlóképp például Ötvös Kinga kapcsán most jelen lesz egy, mondjuk, hogy erdélyi magyar szcéna egy rezidencia keretében.“

Összességében, az UH-n a fellépők nagy része külföldi. “A lineup 65 százaléka nemzetközi, és nem mondjuk kettő, hanem 15, tavaly 23, országból hozunk fellépőket. Ami tavaly egyébként rekord volt, de nyilván nem kilóra mérjük, csak mindig kíváncsiságból megnézem. Idén jóval kevesebb, tehát most úgy jött ki, hogy ilyen szempontból országok szintjén kevésbé színes a lineup, de ez nem tudatos, ahogy az sem, hogy most három norvég fellépőnk is lesz [a fenti kettő mellett még Maja S.K. Ratjke & Stian Westerhus], hanem egyszerűen így jött ki a matek, meg így jöttek a lehetőségek”, mondja Krisztián. András hozzáteszi, hogy, “a gazdaságilag erősebb, a kultúrával és közösségi programokkal tudatosan foglakozó, a világzenei vérkeringésébe bekapcsolt, urambocsá nyílt társadalmak/országok érthető módon több izgalmas, ‘exportálható’ művészeti produkciót hoznak össze. Sőt, ezek az országok az exportot is tudatosan és okosan támogatják. Emiatt is alulreprezentáltak [az UH-n belül is] bizonyos országok, vagy éppen felülreprezentáltak mások.” 

A UH lineup magyar vonatkozása mindig egy érdekes beszédtéma az itthoni szcénának/szakmának. Krisztiánt idézem: “Azt fontos látni, hogy sok szempontból a magyar fellépők listája az egyik legnagyobb kihívás minden évben. Merthogy van egy fesztiválunk, ami évente egyszer van, egy hétig, miközben itt van egy ökoszisztéma, amiből mi szeretnénk valami különlegeset bemutatni. A nemzetközi felhozatallal bizonyos tekintetben könnyebb dolgunk van, mert be se tudjuk mutatni azt a sok mindent, amit szeretünk. A magyaroknál pedig az a dilemma, hogy hogyan válasszunk úgy különleges dolgokat, meg akiket szeretünk, vagy hogy állítsuk kihívások elé azokat, akik egyébként szerencsére viszonylag sokat lépnek fel, hogy az tényleg egy különleges esemény legyen az UH keretén belül. Mi egyébként nem szoktunk soha ilyen exkluzív szerződéseket kötni, de azért az egy fontos gyakorlati dolog, hogy nyilván nem mindegy, hogy mi felléptetünk-e egy olyan embert, aki az elmúlt hónapban ugyanezeken a helyszíneken 2-3x játszott.” 

A ún. SHAPE rezidenciák egy másik fontos instrumentuma az itthoni és külföldi művészek összekapcsolásának, és új produkciók létrehozásának. “Itt össze tudunk párosítani egy nemzetközi fellépőt két helyivel. Én erre egyébként tök büszke vagyok, most lesz az 5. és a 6. ilyen rezidenciánk, az egyik Janky Máté és Teller Péter kollaborációja Khrystyna Kirikkel, aki egy ukrán fellépő; és a másik, amit András is mondott, Ötvös Kinga, Berlinben élő romániai magyar, aki előad majd egy koncepciót a nyitó esten Sipos Krisztinával és pain.simpl-lel, akinek nem mondjuk ki a polgári nevét; ők gyerekkoruk óta ismerik egymást.”, folytatja Krisztián.

Visszatérve, a magyar fellépők kurációja “egy kicsit azt is feszegeti, hogy mit tudunk kihozni úgy ebből a magyar közegből, hogy túlmutasson ezen a színtéren. Az mindig egy kihívás, hogy kik azok, akiknek ezzel egy lehetőséget biztosítunk, akik esetleg valami új műsort hoznak, vagy akiket egyszerűen csak fel akarunk léptetni, mert szeretjük és nagyon nagyra becsüljük. Ez mindig egy manőverezés. Idén lesz például Protoplasma, ami a Psudoku elé viszonylag magától értetődő, és ez egy olyan döntés volt, ami abból is adódott, hogy Bíró Marciék egy nagyon izgalmas zenekar, akik nagyon ritkán játszanak, és mi fél éve már tudjuk, hogy ők lesznek, és azt is tudtuk, hogy maximum egy koncertjük lesz addig, vagy még annyi se, tehát, hogy ők erre a fesztiválra rakják össze ezt a műsort. Vagy ott van Csernovszky Fanni [Cy4ntist], akitől izgalmas dolgokat láttunk, de fogalmunk sincs mit fog összehozni egy olyan valakivel [HiHelga], akit menet közben, Fanni hozott be a képbe,, és szerintem még ők sem tudják feltétlenül, hogy mi sül ki belőle. Ez ilyen szempontból egy klasszikus értelemben vett kísérlet, ami számunkra is izgalmas.”, mondja Krisztián. András hozzáfűzi: “Arról nem is beszélve, hogy Fanniék egy olyan zenekar előtt játszanak majd, ami valószínűleg a legnépszerűbb lesz a fesztiválon [The Body & Dis Fig], és akik 20 éve zenélnek együtt. Valószínűleg sokan jönnek majd erre a koncertre (akár csak erre az egyre a fesztiválon), és előttük fog zenélni két 19 éves lány. Nem a szokványos ‘előzenekari’ szituáció”. 

Krisztián további példái, “dj goodbye Debrecenből, ők egyszer csak így szembejöttek, és tetszett, amit csináltak, ráadásul egy hallhatóan másfajta hazai közegből. Vagy például felkértük a Noise & Roses-t [budapesti koncertszervező kollektíva], hogy csináljanak egy koncepciót, és ők behoztak plusz három embert”, és mint ensemble fognak fellépni. Egy tragikus körülménnyel is meg kell küzdeni idén, amit András mesélt el, hogy “tíz éve Kalóczkai Attila nyomtatta nekünk a plakátokat, aki nyomdász, és akit Luspi [blindblindblind] léptetett fel Vály Sándorral. Vály is egy ötven fölötti fickó, együtt zenéltek a 80-as évek végén; aztán Vály 90-ben elhagyta az országot, és pár éve elkezdtek újra együtt zenélni. Azt gondoltuk, hogy annyira megrendítő volt az a koncert, amit a blindblindblind csinált [Trafó, 2023. április 20.], hogy nekünk ez fontos lenne a fesztiválon; egy teljesen új műsorral jöttek volna, ‘Tragédia variációk’ volt a címe. Csakhogy Kalóczkai Attila három héttel ezelőtt elhunyt. Most az a terv, hogy az utolsó versét, amit Kaló elküldött Válynak, hogy az legyen az első darab az UH-s produkcióban, Vály fogja előadni, csak ezt a nyitó darabot, a megírt szöveget pedig mesterséges intelligencia segítségével hallhatjuk majd Kaló hangján”.  

Krisztián utolsó példája “Szende Natalie, aki elég sokat lép fel, most volt a Magyar Zene Házában, volt Inotán, Noise & Roses-on is. Mert ugye visszaköltözött [Magyarországra], ide jár most a Zeneakadémiára, de az biztos, hogy ő rendszeresen járt közönségként [korábban is] a fesztiválra. Szóval amikor mi őt megkértük, hogy játsszon pénteken, akkor neki valószínűleg ez egy személyesebb dolog volt, hogy ő felléphet azon a fesztiválon, amire Berlinből hazajárt. És ezek szerintem fontos dolgok, ami sokat ad nekünk; egy visszacsatolás is, mert mi sok időt meg munkát rakunk ebbe az egészbe, és ha egy magyar fellépő jön, és úgy érzi, hogy az egy különleges dolog, hogy az UH-n játszhat, és lehet, hogy valami mást fog csinálni, és odateszi magát, az szerintem szép.”

HELYSZÍNEK

Az UH-n még egy izgi körülmény szokott lenni, hogy mik a helyszínek. Vannak venue-k, amik az évek során állandósulnak (vagy kikopnak) és majdnem mindig vannak, mondjuk, hogy pop-up helyszínek is. Egyik személyes kedvenc UH helyszínem 2015-ben a legendás Capella Café volt (ahol, talán mondanom sem kell, a café egy erős understatement); amikor ezt említettem, akkor a beszélgetőtársaim reakciója az volt, hogy idén nem lesz “extra”. Ami, ha talán egy kisebb, de megint csak egy understatement. Maguk a kultúrintézetek is izgalmas helyszínek szerintem, idén pl. megint lesz Francia Intézet, ami már csak azért is érdekes, mert ezekre a helyekre tipikusan nem jár az UH közönsége (koncertre legalábbis). Emellett lesz még nap a Nyolcésfélben – igen, nyolcker, és egy közepesre sikerült filmes (?) szóvicc – azon belül a szinte vadiúj Nº space-ben, ejtsd “no space”, és az AQB-ben is, ahova (pro tipp), mehettek vonattal is. Utóbbival kapcsolatban egy szervezői szempontból nehezítő körülmény, hogy a hangrendszert ki kell telepíteni; ezért is van az, hogy bizonyos helyszínek, mint például a Turbina, amik fix klub/koncert infrastruktúrával rendelkeznek, kényelmesebb választások (idén három nap is lesz ott). A téma kapcsán egy másik UH feat, hogy idén is lesznek helyszínek, ahol a magyar fejlesztésű Mogul hangrendszer fog szólni, mégpedig a Francia Intézetben és a Három Hollóban (mint kitelepülés), és a Gólyában is (ahol a fixen beszerelt Mogul hangrendszert az UH idején a fesztivál igényeinek megfelelően szokták testreszabni). 

Ami pedig biztosan extra helyszín (és produkció) lesz, az Robert Curgenven virtuális épülete(i) a II. János Pál pápa téren, amit telefonnal (GPS koordinátákkal) és fülessel lehet majd “bejárni”. 

CSAPAT 

Az UH szervezői és kurátorai alapvetően három ember, András, Krisztián, és Wessenauer Veszna, aki az önkénteseket koordinálja. Őket egészíti ki Ancsa, aki a könyvelést viszi, a tunéziai Ime, aki az adminisztráció egy részében segít, és egy hete van egy ukrán gyakornokuk is, Lola. A csapat a fesztivál hetére kiegészül kb. 40 önkéntessel, akik a fesztivál hete alatt gyakorlatilag a stáb (zenekart kísérnek, merch asztalt viszik, jegyet szednek, stb.). Ezt az intézményt Krisztián így írja le: “Valójában ez adja a fesztivál szövetét, és ez egészen felemelő élmény minden évben, ami iszonyú sok energiát ad. Egyrészt, mert nélkülük nem menne, másrészt pedig az a visszacsatolás, hogy van ez az út, hogy közönségből önkéntessé válni, önkéntesből akár egy idővel fellépővé. Több fellépőnk bejárta ezt az utat. És ez szerintem egy nagyon szép, organikus út. Nem is akarok nagy szavakat használni, de tényleg különleges dolog ezt a hetet egy ilyen család részeként megélni.”

A szervezői csapattal kapcsolatban András még hozzáfűzi: “Visszagondolva, mondjuk, hogy retrospektíve, hogy régen milyen csapat volt, és hogy alakult, ott volt egy rövid ideig Lucia Udvardyova, Kiss Gergő, akiknek nagyon sokat köszönhetünk, és Bertók Marci is, aki évekig volt felelős a grafikáért, és persze Rónai András, aki tényleg a legrégebb óta itt is van, meg nincs is, szellemként a fesztiválban. Most is, amikor be kellett ugrani egy feladatra, mert helyzet volt, akkor jött, és lehetett számítani rá.”

Az idei arculatot Kili Zsanna csinálta (aki egyébként az MMN legendás borítóképének is a szerzője), ő idén csatlakozott, és „abszolút a csapat tagjának tekintjük”, mondja Krisztián. “A DE_FORM-mal dolgoztunk 6 évig, 2018 volt az első, és jó volt, de úgy is éreztük már egy ideje, hogy új fejezetet kell nyitni, úgyhogy elbúcsúztunk egymástól.”, írja le a váltás körülményeit Krisztián. “Nagyon magas színvonalon csinálták szerintem; volt, ami nekem közelebb állt a szívemhez, volt, ami kevésbé, de mindig nagyon egyben volt. Ráadásul hoztak egy moduláris látásmódot. Nyilván egy kihívás újragondolni egy vizuális identitást, és hogy kiben látjuk a lehetőséget. De viszonylag hamar kialakult. Én nagyon bírom a Zsanna dolgait. Egyébként munkatársam is a Partizánban, tehát azt is tudtam, hogy tudunk együtt dolgozni. De ugye lépett is fel a fesztiválon pár éve DJ-ként [Mystic Voip – a szerk.], szóval ismerjük egymást egy ideje, úgyhogy most már sokkal inkább érzem azt, hogy ennek így kellett lennie. Azt különösen élveztem, hogy közös folyamat volt az arculat születése, hogy Zsanna igényelte a közös gondolkodást, miközben egy egészen saját víziót hozott létre. Át is mentett dolgokat, de kicsit ki is forgatta az egészet”, folytatja. 

HIÁTUS

Jövőre, 10 év után, nem lesz UH. “Ezt egyébként már a tavalyi fesztivál után eldöntöttük. Az erőforrásaink végesek, sőt, mostanra érezzük, hogy messze túl is vagyunk a határainkon.Tartanunk kell egy szünetet fizikailag és szellemileg is, és újragondolni az egészet. Ha mi ezt Andrással akár fizetett munkaként csinálnánk 10 éve, ha az ember bármit csinál ennyi ideig, akkor is érdemes hátralépnie egyet, és friss szemmel nézni rá: honnan hova jutottunk, és mit miért csinálunk. Újra kell szerveznünk magunkat, átgondolni, hogy ezt hogyan lehet úgy csinálni, hogy fenntartható legyen továbbra is”, kommentálja a döntést Krisztián. 

A végén álljon két utolsó top idézet. 

“Én azt gondolom, hogy akkor kéne abbahagyni, amikor már nem élvezem a koncerteket. Vagy amikor már fizikailag képtelen vagy, mint Derek Jarman, aki megvakult, és onnantól elég nehéz filmet csinálni, bár neki még úgy is sikerült.” – Nun András

“Ez az UH második nagy korszakának a vége.“ – Puskár Krisztián

Do come back!

Jelen cikk az EM GUIDE projekt keretein belül jött létre. Az EM GUIDE célkitűzése az európai független zenei magazinok támogatása, és underground zenei színterek erősítése. A projektről bővebben az emgui.de oldalon olvashattok.

Az Európai Unió finanszírozásával. Az itt szereplő vélemények és állítások a szerző(k) álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió vagy az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) hivatalos álláspontjával. Sem az Európai Unió, sem az EACEA nem vonható felelősségre miattuk.