Eredeti cikk: “Diversität und Clubkultur. Friede, Freude, Pustekuchen?” (Groove)
Szerző: Cristina Plett
Fordította: Czekmeiszter Ferenc

Sokszínűség és klubkultúra
Friede, Freude, Pustekuchen1
(Békesség, Boldogság, Nesze semmi fogd meg jól)

Röviddel a 161. Groove megjelenés után kaptunk egy olvasói levelet, amelynek feladója a felháborodását szerette volna kifejezni „Az arab zene a klubvilágban” című kiadványunk miatt, és a nyugati civilizáció csendes eliszlamizálódásának a jeleként értékelte azt. Habár a vallás ugyan csak egyszer került említésre, mégpedig amikor is Deena Abdelwahed művésznő megemlítette, nem hisz Istenben. Ez év január-februári kiadványunk megjelentetésekor, amelynek címlapján Arca volt látható meztelen felsőtesttel (Wolfgang Tillmann által fotózva), is több megjegyzést kaptunk, melyek szerint a kép túl ”gay” egy zenei szaklap számára. Sajnos egyre többször mutatják ezek a példák is, ami már az utóbbi időben többször is feltűnt, hogy az elektronikus zenei szcéna egyáltalán nem olyan sokszínű és toleráns, mint amilyennek tűnik.

Az elektronikus zenei közösség a létezése óta elkötelezett az olyan értékek mellett, mint a tolerancia, diverzitás és befogadás. A partykultúra gyökere is ”más”, a klubok mindig is menedéket jelentettek transzszexuálisoknak, melegeknek és azoknak akik nem feleltek meg a társadalom alap-attitűdjének. A további fejlemények is azt próbálták mutatni, az ecstasy partydrog által megtámogatva, hogy a klubszíntér az utópiája egy békés és szeretetteljes egymással együtt élni képes közösségnek. Ugyan a Love Parade nincs már, de úgy tűnt, hogy a mottójának a fennmaradása „Friede, Freude, Eierkuchen” (Békesség, Vidámság, Palacsinta) valahogy továbbra is egyértelműnek látszott a partylátogatók és a klubokat üzemeltetők számára. Tűnt, most már tudjuk… mert a társadalom egészére megfigyelhető tendenciák nem állnak meg az elektronikus zenei színtér kapui előtt sem. Az igény: visszatérés a már rég meghaladott, nem egyenlőségre törekvő gondolkodásmódokhoz. Befogadás helyett kitaszítás, elfogadás helyett gyűlölet és semmibevétel.

Sok olyan csoport van, amely különböző szinten ki van zárva az elektronikus zenei szcénából. Mint tulajdonképpen mindenben a világon. Itt is a heteroszexuális fehér férfiak dominálnak. De figyelem, ez nem azt jelenti, hogy az összes heteroszexuális fehér férfi rasszista, homofób vagy szexista. De egyedül az ő dominanciájuk teszi valószínűbbé a többiek kizárását. Mivel egy egység jelenléte ill. jelene a többiek láthatatlanságához vezet, így ők kisebbségként lesznek elkönyvelve, a kisebbségekkel szemben pedig valószínűbb az elfojtott düh/harag ill. a gyűlölet megjelenése. Habár egy buli közben nem is tűnik fel egyből az embernek, hogy ki mellett is táncol, milyen beállítottsága van az illetőnek, de az internet anonym védőhálója alatt egyből láthatóvá válik a gyűlölködés és a gyűlöletkeltés, lásd Boiler Room chat, ahol folyamatos a mocskolódás az élőben játszó nőkről vagy transzszexuálisokról. Ezt a problémát a platform ígérete szerint a jövőben nagyobb odafigyeléssel fogja kezelni.

Az elektronikus zene populárissá válásával együtt természetesen egyre több ember hallgatja, anélkül, hogy ismernék annak alapvető liberális értékeit és tradícióját. Ezért van most szükség több sokszínűségre a bulikutúrában és tudatosságra aziránt, hogy szükségünk van erre a sokszínűségre, még mielőtt azon kapnánk magunkat, hogy nem hogy jól nem, de úgy érezzük magunkat mintha egy AfD2 bulin lennénk. Ez ellen nem segítenek a szokásos moralizálások, azokkal rossz esetben csak felkorbácsoljuk az indulatokat. Párbeszédet kell nyitni nagyobb nyilvánosság előtt, mint ahogyan ezt már különböző vitafórumok és szervezetek meg is tették (Salt+Sass, female:pressure, MINT, Discwoman). Ők egy platformot kínálnak, ahol a társadalom peremére került illetve az abban nem szívesen látott csoportok előtérbe kerülhetnek és kölcsönös támogatáshoz is jutnak.

Arra is szükség volna, hogy a klub tulajdonosok és szervezők erősítsenek a lineupok színességén. A very male lineups című blog nők bemontázsolásával próbál rámutatni az erősen hímtúltengéses lineupokra, azért, hogy valamikor elérjék azt a kritikus tömeget, ahonnét ne jelenthessük ki végre, hogy „Na de hiszen a fehér hetero férfiak közül kerülnek ki a legjobb headlinerek”. A berlini ://about:blank nevű klub például megpróbál bevezetni egy fifty-fifty kvótát a nemek között, hogy megmutassa, így is lehet sikeresnek lenni.

Végezetül muszáj lenne a sajtóban is véget vetni a ”kolbibulinak”, különben minket is csak képmutatással és álszenteskedéssel vádolhatnának meg, nemde? Ugyanis a mi szerkesztőségünk sem teljesen kiegyenlített a nemek tekintetében. Persze egy ekkora változás nem mehet végbe egyik pillanatról a másikra, hanem lépésről lépésre kell megvetnie a lábát a köztudatban. Emiatt is fontos a tudatosság az emberek fejében, mert ez egy olyan téma, ami még jó darabig jelen kell hogy legyen a köztudatban. Végül remélhetőleg elérjük azt az állapotot amikor is a diverzitás és közösség a party kultúrában már nem csak az elmúlt idők ideálja marad, hanem mindennapi realitássá válik. Mégpedig a szcénával való egyetértésben. Zenei magazinként a mi felelősségünk is ez, de mindenki hozzáteheti a maga részét!

1Utalás az első Love Parade Dr. Motte által jegyzett szlogenjére „Friede, Freude, Eierkuchen”, amelyre azért is volt szükség, hogy a fesztivál 1989-es indulásakor még demonstrációként indulhasson.
Friede=demilitarizáció, Freude=a zene, mint a nemzetek közötti megértés eszköze, Eierkuchen=egy igazságos világélelmezésért.

2Alternative für Deutschland, német szélsőjobboldali párt.