“Példákat mutatunk a kapcsolódás lehetőségeire” - A portói önkormányzati vinylarchívum kurátorával beszélgettünk

A belváros perifériáján, egy kifejezetten nem bizalomgerjesztő mellékutcában bújik meg a portói önkormányzati vinylarchívumot gondozó intézmény, a Fonoteca Municipal. Miután a város közkönyvtára rövid idő leforgása alatt két különböző rádiótól is adományként kapott két, külön-külön is többtízezres lemezgyűjteményt, hét évvel ezelőtt úgy döntöttek, új modell bevezetésével kísérelik meg annak feldolgozását és kezelését. Így jött létre a kifejezetten a gyűjtemény feldolgozásáért felelős, új létesítmény.

"Impozáns, akadémiaibb környezetben már álltak polcon ezek a lemezek. Sajnos vagy nem, kiderült, hogy nem a környezet magasztossága a kulcs." – magyarázza Armando Sousa, az intézmény eseményeiért és archívumáért felelős munkatársa. "A legrosszabb ugyanis, ami egy ehhez hasonló gyűjteménnyel történhet, hogy statikus ballasztként ül a polcon. Mozgatni kell az elemeit, a szó valódi és átvitt értelmében egyaránt. Amit ez a több tízezer lemez képvisel, az egy kimeríthetetlen forrása az asszociációs lehetőségeknek. Minden lemez apropót szolgáltat egy tágabb kontextus feltárására, és minden lemez kapcsolódik számtalan másikhoz - ezek a láncolatok újabb kombinációs lehetőségeket adnak, hogy így tapasztaljunk meg új dolgokat rajtuk keresztül. Ez viszont nem megy magától – kurátori mentalitással lehet élővé tenni a gyűjteményt."

"A Fonoteca ezt kínálja. Egyrészt gyűjteményt a maga fizikai valójában, másrészt mankókat, kapaszkodókat az élvezetéhez, értelmezéséhez."

Ezek a mankók pedig változatos formában állnak rendelkezésre és termelődnek újra hétről hétre: a digitális archívum esszéin, cikkein túl hetente ingyenes, kifejezetten szellemes tematikákat felvonultató listening sessionnel, nyilvános interjúkkal, podcastokkal szolgál az intézmény bárki számára teljesen ingyen. A klasszikus archívumi feladatok ellátása mellett (digitalizálás, katalogizálás, állagmegóvás) ezek a tevékenységek adnak életet a projektnek mind a külső érdeklődők, mind az archívumot feldolgozó csapat számára.

Plasztikusan mutatja be az egy-egy kiragadott lemezben megbúvó, kibontásra érdemes kontextus lehetőségeit az Armando asztalán éppen heverő, avatatlan szem számára tucat-kacatnak látszó karácsonyi lemez. "Az emögött az album mögött álló alkotó például nagyon fontos karaktere a város zenei színterének. Autodidakta zenészként futott be komoly karriert, és ennek tükrében még nagyobb szó, hogy miután egy balesetet követően elvesztette a képességét, hogy hangszereken játsszon, az általa írt oktatókönyveken zenészek generáció nőnek fel a mai napig, és az általa vezetett hangszerbolt is sarokköve volt évtizedekig a helyi zenésztársadalomnak. Bár én sem tudtam, szomorú apropót ad az erről éppen írt cikknek, hogy napra pontosan három éve halt meg."

Az aprólékos katalogizálás, a zenei világ széles és elmélyült ismerete szükséges hozzá, hogy lendületben tartsa a gyűjtemény élettel való megtöltését. Öt évtizedet ölel fel, és mivel a közrádió adományából származó anyagban főként komoly- és népzene dominál, a katolikus rádiótól kapott lemezek között pedig a könnyűzene és a kísérletibb műfajok, így bár vannak átfedések, de inkább az jellemző, hogy a kettő szépen kiegészíti egymást. Az intézmény könyvtárhoz hasonló, állandó nyitvatartás mellett ingyenesen látogatható és szabadon hallgatható a gyűjtemény minden eleme (azok is, amelyek egyelőre nem szerepelnek a rendszerben), ezt a lehetőséget azonban érthető módon kutatókon és a néha felbukkanó music supervisorokon kívül kevesen használják ki. "Teljesen felesleges elvárni, hogy az emberek maguktól érdeklődni kezdjenek általuk nem ismert lemezek, egyéniségek, életutak iránt. A mi feladatunk, hogy példákkal szolgáljunk kapcsolódási felületekre, mert számtalan ilyen van." A szerda esti visszatérő közös, tematikus zenehallgatás talán a legjobb demonstrációja ennek a tevékenységnek. "Nem a tények és adatok sorolása a lényeg, hanem az asszociációs pályák, amelyek mentén egymás után tudunk fűzni bizonyos szempontok alapján akár igen távoli dolgokat is. Ha a zene és az irodalom kapcsolata a téma, egy rövid összefűző beszélgetés után követheti egymást Beethoven és Iron Maiden." Bár három éve, a kezdetekkor esetenként csak két-három érdeklődő volt jelen, a formátum mára beérett, és a helyhiány a legkomolyabb probléma a teltházat meghaladó látogatószámokkal. "Az volt a célunk, hogy újrateremtsük azt a sokak számára emlékek szintjén ismerős szituációt, amikor a zenehallgatás, az élmények, benyomások, esetleg többletinformációk megosztása közösségi formában valósult meg. Bebizonyosodott, hogy erre korosztálytól független igény van. Tizenévestől a nyugdíjas korosztályig minden csoportból jönnek, rengeteg a visszatérő vendég, akiknek a heti rutinjába tartozunk, de mindig jönnek új arcok is. Heterogén, élő közösség."

Armando különösen fontosnak érzi ezt annak tükrében, hogy a zene megismerése és fogyasztása egyre inkább előre kijelölt pályákon zajlik.

"A sokat hivatkozott "algoritmus" korában fontos megérteni, hogy bár esetleg azt hisszük, valójában nem egy titokzatos programsor ismeri ki akár nálunk is jobban a saját ízlésünket, hanem fizetett megjelenéseket tartalmazó playlistekkel tartjuk kényszerpályán azt. Ezeknek az alapvetően kapitalista logikát követő gyakorlatoknak az alternatíváit szeretnénk bemutatni a magunk eszközeivel. A tudatos kultúra-, és így zenekeresés feladásával bár munkát spórolunk meg, de elesünk a felfedezés esetlegességének örömétől és szépségétől."

Ennek a mentalitásnak a visszahozatalára, megfontolására késztetnek a ház egyéb programjai is. Szakmabeli, vagy szakmán kívüli alkotók választanak számukra fontos lemezeket, amiket beszélgetésekkel megszakítva hallgatnak meg a közönséggel együtt a Fonoteca kiváló akusztikájú, de informális terében, ami lehetővé teszi a rendhagyó megoldásokat. "Aki jelen volt Cristina Planas Leitão koreográfus Fleetwood Mac listening sessionjén, biztos, hogy örökre emlékezni fog rá, hogy szombat délelőtt vadidegenekkel a földön fekve hallgatta azt." – idézi fel Armando. A zenéhez való újszerűbb, tudatos kapcsolódáson túl további réteget adnak azok az események, ahol a zene kilép a Fonoteca keretei közül, és más terekbe átlépve, az értelmezési síkok közé behoz szociológiai, urbanisztikai, néprajzi motívumokat is. A kiszervezett helyszínek és kurátornak felkért közreműködők között találunk a helyi brazil közösséget képviselő borbélyt és nagydumás kocsmárosnőt is, akik saját tereikben mesélnek a számukra fontos zenékről és azok hátteréről – a Fonoteca szervezésében. A nagyobb figyelem persze óhatatlanul nagyobb nyomást is tesz a szervezőcsapat vállára. "Sokkal több időt vesz el az utóbbi időben a felkészülés egy-egy tematikus alkalomra, és így végső soron kevesebb energia jut az archívum más módon történő feldolgozására. De ez nem baj. A lényeg az, hogy legyen felület, amin keresztül fenn tudjuk tartani az érdeklődést."

Bár ezek alapján esetleg adná magát, Armando nem rajong az Európa-szerte népszerűvé vált listening bar koncepcióért. "A fúziók korát éljük. A cipőboltban lemezt árulnak, a koncerthelyszínre meg beszélgetni járnak sokan. Ez szerencsésebb esetben csak erőltetett, szerencsétlenebb esetben diszfunkcionális párosításokat szül. Szerintem az alapvetően beszélgetésre, szocializálásra szánt terekbe koncentrálást feltételező zenei formátumot vinni az utóbbiba tartozik. Ezért a magam részéről nem keresem a lehetőséget, hogy a listening sessionjeinket bárokba vigyük."

Az intézmény teljesen egyedülálló, gyakorlatilag a saját műfaját teremtette meg. “Párizsban tudunk egy részben hasonló intézményről (Médiatheque), de az is jelentősen különbözik a miénktől.” Így az egész formátumot maguk találták ki mind a fizikai hozzáférhetőséget, a digitális felületeket, a kapcsolódó tartalmakat illetően. Az infrastrukturális, logisztikai részletekben hatalmas segítség volt az együttműködő közkönyvtár tapasztalata, a katalogizálás pedig részben nemzetközi sztenderdek szerint történik. Ezzel szemben a digitális platform esetében sokat merítettek már létező open source adatbázisok gyakorlataiból – ami mellett viszont frissítően hat a világklasszis, kortárs grafikai megvalósítás is. “Néha halljuk, hogy a mi példánkon itt-ott felbuzdultak mások, de a kezdeményező kedven túlmenően nem tudunk róla, hogy valahol létrehoztak volna hasonlót az indulásunk óta.” Holott elvi síkon a lehetőség mindenhol adott lenne – biztos, hogy számtalan lemezgyűjtemény porosodik ilyen-olyan intézmény tulajdonában világszerte, akik kapacitás vagy hozzáértés hiányában nem tudnak mit kezdeni vele. Bár effektíve bevételt nem lehet vele generálni, egy hasonló projekt közel sem csak állami fenntartásban képzelhető el.

Beszédes, hogy a Fonoteca nem az ország fővárosában, hanem Lisszabon gazdasági, kulturális ellenpontjaként funkcionáló Portoban üzemel. “Történelmi folyamatokkal magyarázható Porto állandó alternatív légköre, hiszen számos szempontból pont ezt a funkciót töltötte be: alternatíva volt. A diktatúra évtizedeiben itt szabadabb volt a légkör, hiszen a cenzúra árgus szeme kevésbé koncentrált ide északra. Mindig is volt viszont egy erős felső-középosztályi réteg, aki igényelte is és támogatni is tudta a tömegkultúrán túli művészeti törekvéseket. Ha ennél régebbre akarunk visszamenni, akkor is azt látjuk, hogy a szuverenitás, a központtól különálló önmeghatározás mindig is része volt a város karakterének. Volt időszak, amikor külön engedély nélkül a királynak sem volt ide bejárása.” A város szerepe az ország zenei életében a gyűjtemény polcain is megmutatkozik az értő szem számára. “A portói érdekeltségű Orfeu kiadó katalógusában a fado (flamenco-hoz hasonlítható, de annál sokkal nyomasztóbb portugál műdalformátum és zenei műfaj – a szerk.) és popzenei kiadványok mellett helyet tudtak kapni a politikaibb élt is felvonultatni képes művek, amik Lisszabonban nem mentek volna át.” Bizonyos mintázatok mögött viszont sokkal banálisabb okok húzódnak meg. “Rejtélyesnek tűnő dolgokba is belefut az ember – mi a fenéért adták ki például Portugáliában, portugál terjesztéssel az itt akkoriban teljesen ismeretlen manchesteri focicsapat himnuszát? Sajnos azonban a tapasztalat azt mutatja, hogy nem mindenhol van sztori, ahol azt sejtene az ember. A legtöbbször az ilyen és ehhez hasonló esetek mögött egy-egy speciális szerződés, kapcsolt áru, vagy hasonló, lehangolóan prózai gazdasági ok van.”

Hogy nem a város számtalan, üresen álló, ámbár romos palotáinak egyikében kapott helyet a gyűjtemény, azt az anyagi okok mellett praktikus szempontok is diktálták. “A projekt helyszínét a város az ARDA nevű zenei központtól bérli, és az ő ingatlanukon osztozik. Ez számtalan előnnyel jár, hiszen így az infrastrukturális kérdéseket illetően minden kézenfekvő közelségben van. A szomszéd szobákban keverőstúdiók, felvevőhelyiségek vannak. Ha digitalizálni kell egy lemezt, minden azonnal rendelkezésre áll. Ha podcastot kell felvenni, szintén házon belül adott minden, ezeket a kapacitásokat nem nekünk kell előteremteni és fenntartani.”

Amikor arról beszélgetünk, hogy a könnyűzene vajon végérvényesen megszűnt-e szubkultúrák formáló erejeként létezni, Armando szintén a múltban lejátszódó folyamatokon keresztül igyekszik megérteni a jelent. “A hetvenes-nyolcvanas években volt egy hatalmas felfutása a különböző “érintetlen” hagyományos zenék iránti érdeklődésnek – field recordingokat, népzenei gyűjtéseket kell érteni ezalatt. A kilencvenes évekre ez teljesen eltűnt. Az utóbbi években újult erővel bukkant fel. Én úgy látom, hogy a zenében nem csak a műfajokra jellemző egyfajta ciklikusság, de a fogyasztási szokásokra is, ráadásul a fiatal korosztály közel sem annyira homogén, mint amennyire azt feltételeznénk. Való igaz, hogy sokan vannak, akikről kiderül a foglalkozások alkalmával, hogy maximum harminc másodperces egységekben képesek befogadni a zenét. De nem lehet elmenni amellett, hogy ugyanebből a korosztályból olyanok is sokan vannak, akik kifejezetten albumokat keresnek, egyben “fogyasztják” őket, szisztematikusan akarják feldolgozni és megismerni komplett színtereit a múltnak, néha egészen szélsőséges kuriózumokra fókuszálva. Ha azt vesszük, a popzene mint szó maga is kiüresedett. Az idei évben a legtöbb figyelmet Portugáliában egy shoegaze lemez kapta – ez egyszerre jó példa a műfajok felbukkanásának ciklikusságára, és arra is, hogy a könnyűzenére és a popzenére sokáig használt fogalmaink éppen újradefiniálódnak.”

A fizikai jelenlét mindenesetre meghatározó eleme az intézmény frissentartásának.

“Megindító látni, hogy egy lemezjátszó mint szerkezet milyen igéző hatással tud lenni a streaming szolgáltatók személyreszabott vizuális ingerparádéján felnőtt generáció tagjaira is. Ahogyan a műanyagba vájt barázda megszólal egy tű alatt. Mi ebből a varázslatból kovácsolunk közösséget.”

Jelen cikk az EM GUIDE projekt keretein belül jött létre. Az EM GUIDE célkitűzése az európai független zenei magazinok támogatása, és underground zenei színterek erősítése. A projektről bővebben az emgui.de oldalon olvashattok.

Az Európai Unió finanszírozásával. Az itt szereplő vélemények és állítások a szerző(k) álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió vagy az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) hivatalos álláspontjával. Sem az Európai Unió, sem az EACEA nem vonható felelősségre miattuk.

Hidden on the outskirts of downtown, in a decidedly uninviting side street, is the institution responsible for maintaining Porto's municipal vinyl archive, the Fonoteca Municipal. After the city's public library received two separate collections of tens of thousands of records from two different radio stations as donations in a short span of time, they decided seven years ago to attempt to process and manage the collection using a new model.

"These records were already sitting on shelves in more academic environments. Unfortunately—or fortunately—it turned out that the grandeur of the environment isn't what matters." explains Armando Sousa, the institution's staff member responsible for programming and the archive. "The worst thing that can happen to a collection like this is that it sits static on the shelf as ballast. Its elements need to be moved, in both the literal and metaphorical sense. What these tens of thousands of records represent is an inexhaustible source of associative possibilities. Every record provides an opportunity to explore a broader context, and each one is connected to countless others—these chains offer new combinations through which we can experience new things. But this doesn’t happen by itself—it takes a curator’s mentality to make the collection come alive."

"The Fonoteca offers this. On the one hand, it offers the collection in its physical form, and on the other, it offers crutches, supports for enjoying and interpreting it."

These supports come in various forms and are produced anew each week: in addition to the digital archive’s essays and articles, the institution offers free weekly listening sessions with clever thematic frameworks, public interviews, and podcasts, all available for free to anyone. Alongside its classical archival duties (digitization, cataloging, preservation), these activities give life to the project both for external visitors and the team working to process the archive.

Armando illustrates the potential contexts hidden within individual records with an example: a Christmas record currently lying on his desk that might appear as a cheap trinket to the untrained eye. "The creator behind this album is a very important figure in the city's music scene. He built a serious career as a self-taught musician, and in light of this, it is even more significant that after he lost his ability to play instruments due to an accident, generations of musicians are still growing up with the instructional books he wrote for instruments, and his instrument shop was a cornerstone of the local music community for decades. Although I didn’t know it, it’s a sad coincidence that he died exactly three years ago today," he reflects.

Meticulous cataloging and a deep, broad knowledge of the music world are needed to keep the collection alive. The collection spans five decades, and while the material donated by the Catholic radio station mainly consists of classical and folk music, the records from the public radio station include popular music and more experimental genres. While there is overlap, it is more common that the two collections complement each other beautifully. The collection is freely accessible, with constant opening hours like a library, and all cataloged items are available for listening. However, understandably, only a small group of researchers and occasional music supervisors take full advantage of this access. "It’s completely pointless to wait for people to become curious on their own about unknown records, personalities, or life stories. Our job is to provide examples of connection points because they are everywhere." The recurring Wednesday night thematic listening sessions might be the best demonstration of this activity. "The point is not to list facts and data, but rather the associative pathways through which we can connect even very distant things from different perspectives. If the topic is the relationship between music and literature, after a brief linking conversation, we might listen to Beethoven and Iron Maiden back-to-back."

Although there were sometimes only two or three people attending at the beginning three years ago, the format has now matured, and the lack of space is the biggest challenge, with visitor numbers exceeding the venue’s capacity. "Our goal was to recreate that situation familiar to many, where music listening, experiences, impressions, and additional information were shared in a community setting. It has been proven that there is a demand for this, regardless of age group. We have visitors from teenagers to retirees, many of whom are regulars and have integrated us into their weekly routines, but new faces keep showing up too. It’s a heterogeneous, living community."

Armando finds this particularly important in light of the fact that the discovery and consumption of music is increasingly happening on pre-determined paths.

"In the age of the much-discussed ‘algorithm,’ it’s important to understand that, while we may think that some mysterious program knows our tastes better than we do, we are actually being kept on a forced path through playlists that include paid placements. We would like to offer alternatives to these fundamentally capitalist practices, using our own tools. By giving up on conscious culture and music searching, we save effort, but we lose the joy and beauty of discovery’s serendipity."

The institution’s other programs also encourage this mindset. Professionals from or outside the field choose records that are important to them, which they listen to with the audience, interrupted by conversations, in the Fonoteca’s acoustically excellent but informal space, which allows for unconventional formats. "Anyone who was present at Cristina Planas Leitão’s Fleetwood Mac listening session will surely never forget that they listened to it lying on the floor with complete strangers on a Saturday morning," recalls Armando. Beyond the novel and conscious connection to music, there are also events where the music steps outside the Fonoteca and enters different spaces, bringing sociological, urbanistic, and ethnographic motifs into the interpretative plane. The outsourced venues and invited collaborators include people such as a barber representing the local Brazilian community and a talkative pub owner, who share the music important to them and its background in their own spaces—under the Fonoteca’s organization. With greater attention comes inevitable greater pressure on the organizing team. "It takes much more time to prepare for each thematic event these days, so in the end, less energy goes into processing the archive in other ways. But that’s okay. The important thing is to have a platform through which we can maintain interest."

Despite all this, Armando is not a fan of the listening bar concept that has become popular across Europe. "We live in an era of fusions. You can buy records in a shoe store, and many people go to concert venues just to talk. In the best case, this only creates forced, awkward pairings; in the worst case, dysfunctional ones. I think bringing music formats that need the audience’s close attention into places fundamentally designed with socialization in mind belong to the latter. That’s why we wouldn’t take our listening sessions to bars."

The institution is completely unique, having practically created its own genre. "There’s a similar institution in Paris (Médiathèque), but it differs significantly from ours." They invented the entire format, including the physical accessibility, digital platforms, and associated content. The public library’s experience was of enormous help for the logistical details, and cataloging follows international standards in part. For the digital platform, however, they have drawn extensively from existing open-source databases’ practices—along with refreshingly world-class contemporary graphic designs. "Sometimes we hear that our example has inspired others, but beyond the initial enthusiasm, we don’t know of anyone who has created something similar since our launch." Although in principle, the opportunity is available everywhere—there are surely countless dusty record collections in various institutions around the world that are unable to do anything with them due to lack of capacity or expertise. While generating revenue from such a project is impossible, a similar initiative is by no means limited to state funding.

Interestingly, the Fonoteca is located not in the country’s capital, but in Porto, which serves as Lisbon’s economic and cultural counterpart. "Porto's constant alternative atmosphere can be explained by historical processes, as it has functioned in many ways as an alternative. During the dictatorship years, the atmosphere here was freer, as censorship's watchful eye focused less on the north. However, there has always been a strong upper-middle-class segment that both demanded and could support artistic efforts beyond mass culture. Going further back, we see that sovereignty and a separate self-definition from the center have always been part of the city's character. There was a time when even the king couldn’t enter without special permission ." The city's role in the country's musical life is also reflected on the shelves of the collection for the discerning eye. "In the Porto-based Orfeu label’s catalog, alongside fado (a melancholic, flamenco-like local genre–ed.) and pop music, political works that could not have been released in Lisbon found a place." However, some patterns have more banal explanations. "You sometimes encounter puzzling things—like why was the Manchester football team anthem released in Portugal with Portuguese distribution when it was completely unknown here at the time? Unfortunately, experience shows that not every mysterious case has a story behind it. Most of the time, such cases have a specific contract, related goods, or other depressingly mundane economic reasons behind them."

The fact that the archive is not housed in one of the city’s many empty, albeit dilapidated, palaces was determined not just by financial reasons but practical considerations as well. "The project rents its space from the ARDA music center, and shares their building. This brings numerous advantages, as all the infrastructure is nearby. There are mixing studios and recording rooms in the neighboring spaces. If we need to digitize a record, everything is immediately ready at hand. If we need to record a podcast, everything is also provided in-house, so we don’t have to procure and maintain these capacities ourselves."

When we talk about whether pop music has definitively ceased to exist as a force that shapes subcultures, Armando tries to understand the present through past processes. "In the 1970s and 80s, there was a huge surge in interest for various 'untouched' traditional musics — by which I mean field recordings, folk music collections, and so on. By the 90s, this had completely disappeared. But in recent years, it's made a strong comeback. I see that in music, there's a cyclical nature not only with genres but also with consumption habits. Moreover, the younger generation is not as homogeneous as we might assume. It's true that many people, when we meet them during sessions, turn out to only be able to consume music in 30-second segments. But we can't ignore that within the same generation, there are plenty of people specifically seeking out albums, consuming them as a whole, wanting to systematically process and explore complete musical scenes from the past, sometimes focusing on very niche curiosities. If we think about it, even the word 'pop music' itself has become emptied of meaning. This year in Portugal, the album that received the most attention was a shoegaze record—this is both a good example of the cyclical emergence of genres and also an indication that our concepts of popular music, which have been in use for a long time, are being redefined."

Physical presence, in any case, is a defining element in keeping the institution fresh.

"It's touching to see how a turntable, as a device, can have such a captivating effect even on those from the generation raised on personalized visual stimuli from streaming services. Just as the needle touches the groove carved into plastic, it produces something magical. We craft community from this magic."

This article is brought to you as part of the EM GUIDE project – an initiative dedicated to empowering independent music magazines and strengthen the underground music scene in Europe. Read more about the project at emgui.de.

Funded by the European Union. Views and opinions expressed are however those of the author(s) only and do not necessarily reflect those of the European Union or the European Education and Culture Executive Agency (EACEA). Neither the European Union nor EACEA can be held responsible for them.