Megjelenés: 2016. szeptember 30.
Kiadó: Southern Lord

Hardcore, acsarkodó black metal, protopunk és rideg-repetitív pszichedélia. Minden jóízlésű ember várta már az Okkultokrati új lemezét.

A Fysisk Format kiadó a kétezres évek végén indult egy oslói lemezbolt leágazásaként, annak pincéjében – a kettő együtt, mármint a lemezbolt és a kiadó, egy alkotói közösség bázisává és hátterévé vált, zenekarokra épült és zenekarokat szült vagy segített stb. Általában így vagy ehhez hasonló módon jönnek létre, működnek és maradnak fenn a színterek, amelyekhez aztán néha saját hangzások is párosulnak, és néha ezek aztán a színtér határain kívül is viszonylag ismertekké válnak. A Fysisk Formaton amúgy volt a magyar Human Errornak is egy split kiadványa.

A FF köré szerveződő színtérnek a két legizgalmasabb, de mindképpen a két legismertebb zenekara az elmúlt években a Haust és az Okkultokrati. Zeneileg nem állnak olyan távol egymástól, még közös tagjuk is volt egy időben, de inkább fogalmazzunk úgy, hogy egy jellegzetes hangzásnak a két arcát mutatják. Az Okkultokratinak aztán az amerikai Southern Lord idén újra kiadta a remek második és még nagyszerűbb harmadik lemezét (Snakereigns, 2012; Night Jerks, 2014 – eredetileg mindkettő Fysisk Format), ezzel előkészítve a terepet az ősszel már náluk megjelenő negyedik nagylemeznek. Ez a Raspberry Dawn.

Az Okkultokrati esetében szokás a blackmetal, vagy proto-blackmetal punkos gyökereit említeni, ennél fogva például a Venomot. De legalább annyira fontos, ha nem fontosabb, hogy az Okkultokrati (és amúgy a Haust is) a kilencvenes évek északi blackmetal mozgalma által elhasznált tájképek és letarolt hangzások utáni Norvégiában kezdett zenélni, idegennek érezve magát ebben a tradícióban, de elkerülhetetlenül is kötődve hozzá, hisz az szülte. Mert az a kíméletlenül sűrű és sötét pszichedélia, amelyet a legjobb pillanataikban képviselnek, mégha a hetvenes évek protopunk riffjei és a nyolcvanas évek hardcore tempói is keretezik, lényegében a norvég blackmetal zord tájképeinek leszármazottjává teszi őket.

A Raspberry Dawn első hallásra nem sokat tesz hozzá a formulát teremtő Snakereignshez és az azt poszt-indusztriális hipnózissal megbontó Night Jerkshöz. A lemez eleje (World Peace és a címadó) a jellegzetesen acsarkodó protopunk jegyében telik ugyan, jó is, engem elsőre mégis arra ösztönzött, hogy ne hallgassam tovább.

Egy héttel később jutottam csak el a lemez harmadánál bekövetkező fordulatig, amely behozza a rideg deathrock vonalat a képbe, hogy aztán megnyíljon a lemez magja és egészen sűrűn, szintikkel és mélyről okádott hangokkal rétegzett himnikus-repetitív tombolássá váljon az egész. A Leave And Be Gone, a Hard To Please, Easy To Kill és az elképesztő intenzív, nyolcperces Hidden Future által alkotott egység az Okkultokrati történetének legszebb, legsúlyosabb és legmegrázóbb 20 perce. Ezután a lemezt záró Ocular Violence gothrockos lültetése és a Magic People inkább csak feloldás. Szükség is van rá.

 

 

A Raspberry Dawn tehát, ha számokra bontva nézzük, nem minden pillanatában átütő, de a lemez egésze nagyon szépen van felépítve, alattomosan hat és az ember bőre alá kúszik, hogy aztán belülről eméssze utólag is.