Album (EP): Still Her

Megjelenés: 2017. január 5.

Kiadó: Beachcoma

Norwell (Semsei Balázs) sztorizik, egy hölgyről, vagy hölgyekről. 2014-ben a “Her”, és most még mindig her. Azóta történt ez az, kiadások itt-ott, Anglia, Hollandia, egy újabb messzire jutott Farb karrier.

Bármilyen energia is ihlette (nő, nem nő), az ep hiteles. A technikai arzenál, amit a technósabb Her-ben, a zsáner-elektró “Death of Star”-ban (2016, Pinkman), vagy a filmes-nyugis “Unsolved Dissonance”-ban (2016, Seagrave) bemutat, azt itt Norwell mintha mind bevetné. Emellett az ep tele van pop ötlettel, hívjuk így, kis túlzással talán három slágert hallunk. Nagyon is megjegyezhetőek.

 

Az ep nem táncolós, hanem inkább szállós. Persze. Én erre simán táncra perdülnék (bár lehet, hogy teregetném közben a szárnyaimat). A filmzenével való kacérkodás itt is érezhető, de ezek a számok olyan hangosak, hogy túlharsognák a filmet. A sok jó ötlet közül az egyik a vagány base line-ok. Lásd például a címadó dal, ami egyenesen egy dancefloor trekk.

Gondolkoztam rajta, hogy mire hasonlít a Still Her. Jó jel, hogy sok minden nem jutott eszembe. Igen Holden, de nekem két sokkal furább ugrott be. Az Air egyszer (Citadel vége), és a Karst eszelős pulzálásáról Roly Porter és Perc.

A beachcomi art work elsőre mintha nem passzolna. De miért ne, egy ilyen járgányban (szívben?) is szólhat a Still Her, ha bakeliten kijön, akkor még egy lemezjátszót is be lehet építeni.

Chapeau!

Fotó: FB (részlet)