Register for free to receive our newsletter, and upgrade if you want to support our work.
A 8-as út mellett, Székesfehérvártól kb. 20 km-re nyugatra emelkedik az egykori Inotai Erőmű három óriási hűtőtornya, ahol nyár végén, idén első alkalommal, megrendezésre kerül a nagy visszhangot kiváltó INOTA fesztivál.
A fesztivál apropóján a hely gazdag (kultúr)történetét már mások megírták, mi itt inkább a fesztivál zenei programjára és körülményeire fogunk koncentrálni. Lévén, hogy az INOTA egy deklaráltan “AV” (audiovizuális) fesztivál, a két főszervező a vizuális programért (Centrum Production) és a zenéért felel (NVC). Zenei körökben az előbbi társaság olyan projektek kapcsán lehet ismerős mint a Több Technót a Parlamentbe, utóbbi pedig a Központ vagy a TelekomElectronic Beats.
Helyszín
A helyszín nyilvánvalóan badass. Ennél badass-ebb nehezen tudna lenni, szóval az ambíció, hogy szervezzünk ide fesztivált, elég kézenfekvő. Egy bökkenő, hogy a volt erőmű eléggé le van pukkanva, ami komoly biztonsági kockázatot is jelent (vö. például a tip-top felújított lyon-i volt cukorfinomítóval, a Nuits Sonores 2023 fesztivál egyik színhelyével). Ezzel a fesztivál szervezői is tudatában vannak, ezért az egész fesztivál struktúra úgy van kigondolva, hogy hogy lehet (a szó legkonkrétabb értelmében) safe space-eket létrehozni és a fesztivál látogatóit ezeken a területeken belül tartani. A helyszín teljes körű szanálására (a volt erőmű terület fő épületeinek megtartásával és funkcionális újragondolásával) laikus szemmel a világ összes pénze nem elég. A fesztivál szervezői ezért a következő kompromisszumos megoldást fundálták ki.
Fényinstallációk az erőmű ikonikus helyein is lesznek, úgy mint a kazánház (igen, a Szárnyas Fejvadász 2049 helyszín) vagy a három hűtőtorony egyike, de ezeket csak kis csoportok, rotációban tudják majd megnézni. A zenei helyszínekkel érthető módon óvatosabbnak kellett lenni a nagy hang, légnyomás, és a sok ember miatt. Az egyik fő színpad, a Magyar Zene Háza szponzorálásával, a Művelődési Központban található színházterem, ami (a művház) az erőmű mint egy “portájáként” is funkcionál és ami egy biztonságos (már felújított/jól karbantartott) épület.
Valószínűleg csak a művház helyszín miatt nem utazna le sokezer ember Várpalotára (Inota formálisan Várpalota része). A két monstre helyszín egyike a szabadtéri színpad, az Erőmű Udvar, ami a kazánház bejárata előtt lesz található (lsd. nyitókép). Kiváló helyszínválasztás, tekintve, hogy tökéletes kulissza (innen láthatóak a tornyok is), nyári open air vibez, és ennél olcsóbban a területen nem lehet teret nyerni (nincs senkinek a feje felett sokezer tonna hetven éve épült és régóta használaton kívül álló vas és beton).
A másik nagy színpad a Turbinacsarnokban lesz, ami a szabadtéri színpadtól nem messze, a kazánház ikerépületében található. Itt egy USA-magyar kéz kezet mos szituációból profitál majd a közönség, tekintve, hogy egy hollywoodi szuperprodukció gondosan biztonságosra fixálta ezt a hangárszerű épületrészt. Megelőlegezve egy jó lineupot, ez tényleg egy esőbiztos, hangbiztos extra rave helyszín.
Lineup
Röviden szólva, az INOTA lineup jó. Valószínűleg nincs az a zene fej, akit ne pörgetne be egyik vagy másik előadó. Fontos részlet, hogy a vizu (nem sima vizu, hanem AV, azaz koncept vizu) is egy külön nemzetközi fesztivál. A zenei felhozatal is úgy nemzetközi, hogy a hazai színtér vastagon reprezentálva van. Az INOTA inkább egy elektronikus feszt (még úgy is, hogy fellép pl. a Platon Karataev), ilyen szempontból talán tekinthető a Kolorádó inverzének (az analógia egyébként a szervezői körök összeérése miatt is helytálló lehet). Ez külön jó hír, tekintve, hogy nem nagyon van elektronikus-zeneművészeti fesztiválunk – nyári biztos nem. Például Lucrecia Dalt-ot vagy KMRU-t akár az UH Fest is hozhatná (és pl. Caterina Barbierit már évekkel ezelőtt el is hozta). Az olyanok mint Space Afrika, Blackhaine vagy Lebanon Hanover ünnepelt actek, nem is kell Nils Frahmig elmenni (akit a fesztivál a headlinernek kommunikál), és összességében, még ha nem is egy szuperfriss szelekció és főleg már befutott artistokkal operál, mindenképpen izgalmas világszenzáció, amit összekurált a szervezőség.
Finanszírozás
A kompromisszumok ellenére az első INOTA fesztivál megszervezéséhez nyilvánvaló, hogy nagyon sok pénz kell. A szervezők tízezer látogatót várnak, hogy a megtérülési matek pontosan hogy néz ki, azzal kapcsolatban csak találgatni lehet. Elnézve a szervezői kört (privát szektor), feltételezhető, hogy nem egy non-profit projektről van szó, és a volument tekintve valószínűleg sok évre terveznek. Biztos nem véletlen az sem, hogy a start év 2023, amikor Veszprém-Balaton európai kulturális “főváros” rengeteg pályázati forrással. AZ INOTA pontos költségvetése nem ismert, csak ezen a kiíráson majdnem 200 millió forint támogatást kapott a projekt. Lehet érvelgetni, hogy ez sok vagy kevés, elnézve ugyanezen kiírás egyéb könnyűzenei nyerteseit (sok tízmillió nemzetközi dinoszauruszokra, pl. Iggy Pop), számomra az INOTA az adópénz egy jobb befektetésének tűnik – és sanszosan a belépők árát is lefelé korrigálja. Bár, ha a 6500 forintos jegyeket nézem, ami a bérlet nélküli színháztermes különbelépő ára (bérlettel 4000), akkor nincs annyira nyomott ár hangulatom, de tény, hogy a minden helyszínre érvényes napijegy kijön 20 ezer forint körül, ami a Bánk és Kolorádó régió.
Valószínűleg nem túlzás kijelenteni, hogy az INOTA egy luxusprojekt – régi iparterületet restaurálni, hogy ott tudjunk bámészkodni és hangosan zenét hallgatni –, de talán pont (átvitt és konkrét értelemben is) háborús időkben kell a népnek az extrém kikapcsolódás. A miért-pont-erre-költünk érvelés is jogos lehet itt, amikor a magyar zeneipar olyan sok sebből vérzik (pl. hol vannak olyan normatív programok, amik mondjuk COVID alatt zenészeket támogatnak), de ez egy másik téma, és tény, hogy szükség van grandiózus projektekre is.