Kevés zenekar volt rám akkora hatással, mint a makrohang, hosszú időn keresztül gyászoltam is, mikor eltűnt a színtérről; alkalmanként visszahallgattam azt a pár koncertfelvételt, ami 2015-16 környékén készült, és évente egyszer leellenőriztem a social median, hátha lemaradtam a visszatérő-posztról. És ez most ősszel bejött. Visszatért a makrohang, én pedig megkérdeztem őket, hogy mi történt velük az elmúlt hat évben, milyen változásokat érzékelnek a zenekaron és a környezetükön, kifaggattam őket a terveikről és beszélgettünk a zenekar következő, különleges koncertjéről is a Turbinában, január 11-én.

Hat év után, teljesen váratlanul tértetek vissza a Budapesti zenei életbe együtt mint zenekar. Adja magát a kérdés tehát: mi történt? 

Nagy Gergely: Ebben a hat évben így hárman egyáltalán nem is beszéltünk. Tulajdonképpen annyi történt, hogy volt ez a szünet, vagy abbahagyás, aztán Tomi tavaly valamikor írt egy üzenetet, hogy nem akarunk-e játszani egy Jazzbois koncert előtt. Akkor összejöttünk, elkezdtünk próbálni, és rájöttünk, hogy jól érezzük magunkat. Illetve, azt hiszem, mindannyiunknak nagyon hiányzott a zenekar.  

Czirják Tamás: Tőlem nagyon sokan kérdezték, ahogy így járkáltam mindenfelé játszani a világban, hogy most mi van a makrohanggal. Sokan később fedezték fel, jött egy újabb generáció, akik soha nem is jártak a koncertünkön, csak megtalálták Spotify-on, rájöttek, hogy ezek mi vagyunk, és kérdezték, hogy ezzel mi történt. Én pedig ebben az időszakban nagyon sok zenekarban játszottam egyszerre, de valahogy mindig azt éreztem, hogy ha valamilyen zenekarban igazán szeretnék még játszani, az a makrohang lenne (a Jazzbois mellett). Ez a projekt mindenkinek kicsit a szerelemgyereke volt. Szóval megkérdeztem a többieket, hogy benne lennének-e, hogy próbáljuk ki újra, hogy hogyan tudunk együtt működni. És már az első próbán kiderült, hogy simán tudjuk ugyanonnan folytatni, ahol abbahagytuk, nem kellett újra összeszoknunk, vagy ilyesmi. 

Máshogy álltok most hozzá a makrohang jelenlegi tevékenységeihez (koncertezés, számok írása, felvétele), mint hat évvel ezelőtt? Változott valami a zenekar koncepcióját, gyakorlatait illetően? 

Gyányi Marcell: Nyilván sok minden változott, és sok minden előnyére. Amikor elkezdtük Gergővel ezt, én 18 éves voltam, kábé gyerekek voltunk. Most sokkal érettebben tudunk döntéseket hozni, és ez az alapdinamikába is átszűrődik, ami tök jó. Zeneileg a koncepcióban nem sok minden változott. Volt egy lemez, amit akkor felvettünk, de ez nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, és sosem sikerült kiadni – pont ez vezetett talán ahhoz, hogy aztán szétmentünk. Zeneileg viszont ez az album nagyon jól öregedett szerintem. Pont a napokban mondta egy ismerősöm, hogy a makrohang sound-ja, amit akkor sikerült kialakítani, “kortalan”. Most az a célunk, hogy azt, amit akkor kikísérleteztünk, megcsináljuk úgy, hogy az tényleg jó, és mind a hármunknak tetszik. 

N. G.: Azzal tökre egyet értek, amit Marci mond. Erre jó példa az, hogy azt a számot, amit december elsején kiadtunk, kilenc éve írtuk, és a mostani felvételhez csak minimálisan változtattunk rajta – és nem azért, mert lusták lettünk volna, hanem mert azt éreztük, hogy tényleg jó, kilenc év után is. Viszont, így két koncert után az elmúlt hónapokban én azt érzem, hogy sokkal szélesebb lett a zenekar amplitúdója. Mintha kiszélesedett volna a spektruma annak, hogy milyen intenzitásokat járunk be a koncerteken, ami szerintem nem annyira volt jelen korábban. Illetve sokkal hatékonyabbak vagyunk, nem ülünk annyit a dolgokon. 

C. T.: Amit biztosan érzek, hogy sokkal magabiztosabban játszunk, és jobban ki tudjuk fejezni az ötleteket, elképzeléseket a számok mögött a hangszereinken, mint akkor. A dinamikákkal is jobban játszunk, meg hát alapból a hangszereinken is, mindenki tapasztaltabb lett az elmúlt évek alatt. A számok megvoltak akkor is, de szerintem most tudjuk őket igazán úgy eljátszani, ahogy akkor is szerettük volna. Ha most visszahallgatom azt az albumot, amit akkor felvettünk, azt hallom, hogy közelében sincs annak, ahogy most, már két próba után játszottuk őket.  

Gy. M.: Zeneileg tényleg jobban ki tudjuk fejezni magunkat. Gyakorlatilag ugyanazt csináljuk, csak jobban. A szélsőségekre törekvés akkor is megvolt, de most mindenki szélsőségesebb (nevet). 

N. G.: Illetve újdonság, hogy Bartha Márk csinált egy olyan egyedi vizuált, fénytervezést, ami leköveti a zenét, és ettől az egész koncertműsor egy érettebb produkció lesz, ami még inkább behúz. Szerintem ez nagyon sokat dob a zenekaron; amikor a Három Hollóban ez először megtörtént, akkor úgy éreztük, hogy szintet léptünk, nem zeneileg, hanem mint “produkció”.

Milyen visszajelzéseket kaptatok a közönségetektől a visszatérésetekkor?  

C. T.: A visszatérő koncert után az ismerőseimtől nagyon pozitív visszajelzéseket kaptam. Volt olyan, aki azt mondta, hogy többször bekönnyezett, meg hogy élete koncertje volt. Ami nagyon durva. Illetve nagyon sok emberhez eljutott, hogy fogunk játszani a Három Hollóban, és belefutottunk abba, hogy az ingyenes koncertre kétszer annyian eljöttek, mint amennyien befértek a helyre. Az a koncert nekünk is nagyon jó élmény volt.  

Gy. M.: Korábban is, amikor koncerteztünk, jellemzően jó visszajelzéseket kaptunk, külföldön és Magyarországon is. Szerintem azért is, mert ez a zene, amit csinálunk, képes arra, hogy érzelmileg nagyon megmozgassa az embereket, de anélkül, hogy giccsessé váljon. Ilyet én is ritkán tapasztaltam, úgyhogy nekem nagyon sokat jelent, ha valaki azt mondja, hogy mondjuk élete koncertje volt, amit játszottunk. 

N. G.: A zenekar élőben egészen máshogy működik, mint felvételen. Ez tök rétegzene, és nagyon sok embert hidegen hagy, hogy három srác gitározik meg dobol a színpadon. Van egy eszköztárbeli korlátja a zenéknek, de hogyha ezeken felülemelkedik valaki, akkor meg tudjuk érinteni. Ez már egy korai tapasztalás volt, hogy az emberek stílustól függetlenül eljöttek, például rockerek, hip-hopos, jazzes arcok, és ugyanúgy tudták értékelni a koncertjeinket – egyébként tök furi, de mi sem hallgatunk egyáltalán olyan zenét, amilyet csinálunk. Olyan intenzitással játszunk, hogy ez valahogy megragadja és beszippantja az embereket, ami szerintem egy hatalmas érték. Azzal viszont küzdünk, hogy ebből hogyan csináljunk egy olyan hangzó anyagot, ami otthon hallgatva is befogadható, úgy is működik. Szerintem kevés ember van, aki leül, és végighallgat egy albumot, inkább berak egy olyan playlistet, ami passzol a hangulatához. Én is inkább ezt csinálom, viszont ebben a kontextusban szerintem nem működik a zenénk. A múltkor voltam pont fodrásznál, és kiderült, hogy zenélek, persze kérte, hogy mutassam meg. Tök nyitott volt, csak hát mondta, hogy ez olyan, mintha öt különböző szám lenne. Ami végülis igaz, kb az összes dalunk ódaszerű szerkezetet követ, egymásból következő, de különböző részekkel. Élőben ez szerintem működik, de felvételről hallgatva nem könnyű befogadni.”

Ti egyébként hogyan határoznátok meg a zenei világotok? Anno az szerepelt a Facebook oldalatok leírásában, hogy “jazz for metalheads”, de ez azóta lekerült. 

N. G.: Ez igazából tök jó volt, mert nagyon működött, az emberek emlékeznek is rá. Nem azt mondom, hogy ne mondják ezt a zenekarra, de mi már proaktívan nem használjuk ezt. Én azért nem nevezném jazznek, mert nem improvizálunk a színpadon, legfeljebb rövid átvezetőkben. Most, amikor azon gondolkodtunk, hogy hogy határoznánk meg a zenénket röviden, a “kiszámíthatatlan, hangos és szép” volt a legközelebb ahhoz, amivel elégedettek tudtunk lenni. Én szeretem, mert lírai és benne van sok minden, de azt tudom, hogy nem annyira catchy mint a jazz for metalheads volt.  

Gy. M.: Ennél kevesebb szóban nem fogjuk tudni megfogalmazni, az biztos. Amúgy ezt nem is mi találtuk ki, hanem egy Gergővel közös, volt lakótársunk, a Rebák Tibi.

Fotó: @iambarniedotcom

Mi a benyomásotok azzal kapcsolatban, hogy a makrohangnak (vagy hasonló zenekarnak) milyen lehetőségei és nehézségei vannak ma, az újrakezdés pillanatában, hat évvel ezelőtthöz képest?  

N. G.: Annak idején néztük ezeket az amerikai zenekarokat, akiknek 20 évesen egy garázsban már olyan cuccai voltak, amiket itthon összesen öt stúdióban találsz meg. Láttuk a Youtube-on, hogy mondjuk a Badbadnotgood összerakott egy ilyen garázst magának, ott voltak 0-24-ben, és úgy kísérletezték ki a hangzásvilágukat. Akkor mi is elköltöttünk nagyon sok pénzt arra, hogy egy hétig beköltözhessünk egy stúdióba, és egy kicsit traumatizált mindannyiunkat, amikor ennek nem lett olyan eredménye, amilyet szerettünk volna, mert ez nem így megy. Tomi akkor kezdett el azzal kísérletezni, hogy hogyan vegyük fel a makrohangot, telemikrofonozta a próbatermet, kísérletezett az akusztikával; most pedig egy kurva jó hangmérnök, akihez sorban kopogtatnak a zenészek, hogy keverje meg a cuccaikat.  

C. T.: A technikai dolgokon túl van egy olyan oldal is, hogy instrumentális zenét csinálunk, szóval nem vagyunk nyelvhez kötve, és ez kinyitja a lehetőségeket. Mindenképp az a cél, hogy minél több helyre eljussunk külföldön is. Magyarországon, ha rétegzenét csinálsz, hamar eléred a határaidat. Eljut azokhoz az emberekhez, akik szeretik ezt a zenét, ehhez kell egy pár év, és megvan egy bázis, viszont annál feljebb nem nagyon lehet lépni. Egy évben egyszer zenélsz a nagyobb helyszíneken, végigjárod a fesztiválokat, és legfeljebb csinálsz egy turnét pár vidéki nagyvárosban. 

Gy. M.: Valamilyen szempontból könnyebb, valamilyen szempontból nehezebb ma. Az mindenképpen jó, hogy az elmúlt öt évben lezajlott az instrumentális zenének egy felvirágzása, ami egyébként jól illik a jelenlegi playlist-kultúrába. Más szempontból viszont emiatt nagy a verseny, és a legtöbb promóter a számok alapján dönt. 

N. G.: Itthon ez talán annyival könnyebb, hogy ha csinálsz egy teltházas bulit rétegzenével, annak hamar híre megy. Külföldről viszont ez nem látszik, meg ott persze nem is jönnének el, mert nem ismerik, szóval keresni kell az utakat, hogy hogy érjük el a nem itthoni közönséget.

C. T.: Van egy globális trend is, hogy sokkal elérhetőbb lett a zenekészítés és kiadás, a Spotify-on is nagyon egyszerű már megjelenni, és így könnyebb eljutni az emberekhez is. Ez jó is, meg nem is, mert nagyon sok trash kontent van, és nagyon sok tucat zene, és ez az emberek ízlését is meg tudja változtatni. Viszont azt veszem észre, hogy ennek köszönhetően nagyobb igény lép fel az olyan élő és real dolgokra, mint amit mi is csinálunk, hogy egyben játszunk le számokat, nincs minden nagyon mesterkélten kitalálva és széteditálva, hanem arra fektetjük a hangsúlyt, hogy mi hárman hogyan játszunk együtt. Ami régen egyébként alap volt, azért volt jó egy zenekar, mert jól tudott együtt játszani, és működtek. Én azt remélem, hogy ez megint divattá válik, és sokkal menőbb lesz az, hogy jól tudtok játszani, közösen, és így erősítitek egymást. Nincs azzal sem semmi baj, hogy valaki egyedül otthon összerakja a zenéjét, és azt tényleg meg tudja úgy csinálni, hogy nagyon jól szóljon, de ebből mégis hiányzik az együttműködés, a zenekari szellem.  

Fotó: @iambarniedotcom

Ha jól emlékszem, a Badbadnotgood zenekart rajtatok keresztül ismertem meg, akiket azóta is követek, és a legmeghatározóbb zenei benyomásaim közé sorolok. Nyilvánvalóan ti sem véletlenül pont tőlük választottatok egy számot feldolgozásra. A BBNG-n kívül milyen előadók, zenekarok inspirálnak (inspiráltak) benneteket?  

C. T.: Mindhárman más zenéket hallgatunk, kevés az olyan közös metszet, mint a BBNG. Én inkább hip-hop, jazz vonalon mozgok. Mondjuk a Yussef Dayes-t mondanám, akit nagyon szeretek, illetve Kamaal Williams-t. Volt egy brazil trió, az Azymuth, akik nekem nagyon nagy inspiráció. Ezek közül egyik sem hasonlítható egyébként a makrohanghoz. 

Gy. M.: Én most voltam például a Swans koncerten, az nagyon tetszett, és számomra ilyen hangos gitárzenében mindig etalon lesz. Egyébként én is jazzt hallgatok inkább, Alabaster DePlume ment idén nálam a legtöbbet, régiek közül meg Pharoah Sanders. A makrohang utoljára amúgy egy Sybyr album közben jutott eszembe.  

N. G.: A makrohanghoz hasonló felállású zenekarokat, mondjuk instrumentális triókat én sem nagyon hallgatok, és nem hallgattam kifejezetten soha rockot, post-rockot vagy metált sem. Az, hogy mit játszunk, inkább az eszköztárunkból fakad. Ha megismertünk volna például egy billentyűst, akkor lehet, hogy teljesen máshogy alakul ez az egész. Talán annyi, hogy ezeken a hangszereken lehet a legjobban közvetíteni az energiát. Van valami elemi abban, hogy a húrokhoz, a dobbőrhöz a kezeddel hozzá tudsz érni, érzed a rezgését, sokkal jobban részese tudsz lenni a hang létrehozásának. Közvetlen inspirációim leginkább az elektronikus zenéből jönnek. Van például a Oneohtrix Point Nevernek a Boring Angel című száma, amiben végig egy arpeggio megy. Én ezt megpróbáltam gitáron imitálni, abból született a Dear Flowered Lips, ami szerintem az egyik legjobb számunk dalírás és hangzás tekintetében. Amikor elkezdtünk újra próbálni, akkor ezt legutoljára játszottuk el, mert azt éreztük, hogy még nem állunk rá készen. Vagy három hónapja már próbáltunk a többi számot, amikor végre elővettük, de akkor emlékszem, úgy elnyomtuk, mintha tegnap játszottuk volna utoljára, az kurva jó érzés volt. Érzelmes. 

Gy. M.: Annyit tennék még hozzá, hogy annak ellenére, hogy ez mindig egy rétegzene lesz, a mi playlistjeinkben a mainstream popzene nagyon jelen van. Ha kijön egy új Dua Lipa szám, akkor én azt meghallgatom, kíváncsi is vagyok rá. Meg Ice Spice-t is nagyon bírom. Tudom, hogy Gergő egy csomó hyperpopot hallgat, és az is tökre tetszik. 

N. G.: Sőt, nálam ez odáig fajult, hogy amikor ilyen 15-16 éves voltam, tök sok jazzt hallgattam, John Coltranet, Miles Davist, meg ezeket is gitároztam. Pedig ez fordítva szokott történni, indulsz pop- meg rockzenéből, aztán ahogy idősödsz, akkor már jazzt játszol. Én viszont egyáltalán nem hallgattam popzenét, most viszont nagyon tudom tisztelni, hogy ott tényleg minden nagyon úgy van, ahogy annak lennie kell, szinte mérnöki munka. 

Két single-t is megjelentettetek az elmúlt időben (DIS, okt. 27; HEAVYWAIT, dec. 1) a Morotva Recordson, és ha jól tudom, januárban jön még egy trekk. Mivel készültök? Csak nem megkapják a rajongók az első makrohang albumot? 

Gy. M.: Én erre annyit tudok mondani, hogy szeretem az albumokat, és a közönségünk is képes rá szerintem, hogy végighallgasson egy albumot. Úgyhogy egyszer majd szeretnénk egy nagylemezt csinálni, de hogy mikor, azt nem tudom megmondani. Még nem találtuk meg a makrohang igazi stúdióhangzását, az előző két számot nem is egy helyen vettük fel, és nem is ugyanaz keverte őket. Úgyhogy ezzel kapcsolatban lehet, hogy lesz még pár körünk, mire azt mondjuk, hogy elég jó, hogy erre ráhúzzunk egy egész lemezt. 

C. T.: Most játsszuk azokat a számokat, amiket régebben is felvettünk, illetve írtunk melléjük új számokat. A DIS egy akkori demó volt, ami nem került volna fel erre a lemezre, kábé 50 százaléka volt akkor készen. A HEAVYWAIT pedig már rég meg volt írva. Szeretnénk majd nagylemezt később, de addig is dolgozunk ezeken a single-ökön, amelyeknek egy része valószínűleg rajta lesz majd ezen a nagylemezen. Most az elsődleges célunk az, hogy minél több anyagot mielőbb kihozzunk, mert a Spotify-on nagyon régi cuccok vannak fent, amiket már akkor sem játszottunk régóta, amikor beszüntettük a zenekart. És ez nem jó, ha valaki most fedezi fel a zenekart, felmegy Spotify-ra, és nem azt kapja, ami most van velünk. Illetve szeretnénk majd nyáron fellépni a fesztiválokon, és nagyobb, jobban megszervezett koncerteket csinálni vizuállal, mint amilyen januárban a Turbinában is lesz. 

N. G.: Szeretnénk több helyen is megmutatni a koncertműsort, de csak olyan körülmények között, ahol a Márkó által összerakott vizuál is tud jönni velünk, meg a saját hangosító, hogy tényleg azt és úgy hallják az emberek, ahogy kitaláltuk.

A makrohang január 11-i koncertjéről több információt itt találhattok.

Borítókép: @iambarniedotcom