Kamaszéveim egyik legmeghatározóbb kortárs (!) némafilmje volt a 2005-ös ‘The Call of Cthulhu’ c. alkotás, ami H.P. Lovecraft egyik legjobb, azonos című novelláját adaptálta az 1920-as éveket idéző stílusban: fekete-fehérben, túlzó sminkkel, inzertekkel, ahogy kell. A film egy pontján egy tudóscsoport megérkezik egy louisianai mocsárhoz, ahol a nézőkkel egyetemben dermesztő, letaglózó jelenetek sorával szembesül a delegáció: egy szekta tagjai horrorisztikus rigmusokat kántálnak, boszorkányok idéznek meg démonokat, az őrület határán táncol minden szereplő, a lápi köd pedig beborítja a legjózanabb elmét is.

Ez a jelenet jutott eszembe Enxin/Onyx debütalbumának, a ‘Dorothy’-nak a második számát hallgatva: a sistergő, nyikorgó és vészjosló, majdnem 7 perces delírium kiváló filmzene lenne a Cthulhu-film fentebb említett szegmenséhez. Az Enxin/Onyx duó Tommi Tokyo (group A, Tot Onyx) és Nicky Mao (Hiro Kone) legújabb projektje: zenéjükben a zsigerekig ható infernális igézéseken túl egyébként tempósabb, ritmikusabb elemek is megjelennek. Ostorcsapásnak is beillő pergődobok (The Face of Others), szakadó filmnek ható ritmikák (A Void) és eltompított, indusztriális kattanások (Dorothy) is helyet kapnak a duó 4 számos bemutatkozó kiadványán.

A ‘Dorothy’ tavaly júliusban jött ki: a majdnem 20 perces EP meglehetősen erős, szuggesztív atmoszférával bír, amelyben két kiváló zenész együttes erővel feszíti fel Pandora modulár-szelencéjét.

Kapjátok el őket élőben április 22-én a Gólyában, sok más előadó és dj társaságában – részletek az eventben: link