Megjelenés: 2016 ősz

 

(…) mennyire üdítő ebben a nyári kötelező boldogsághullámban végre egy kis melankólia (…)

ha már legutoljára a szimpátiát emlegettük a magyar hiphoppal kapcsolatban, most lapozzuk tovább a szótárat, és nézzük meg a ‘tisztelet’ kifejezést. egy olyan városban (országban?, világban?), ahol még mindig elázott emberek követelnek dávidgettát a djktől bulizás címen, és még ők vannak megsértődve ha nem lehet számot kérni, ahol a zenei kultúra a dísz dzsokék közül is voksánvirágokat és szupersztereókat tol ki a nagyszínpadra; egy ilyen helyen különösen fontos ha van valaki európai is a sok fehér között. dj bootsie pedig azok közé a djk közé tartozik, akik viszonylag szélesebb közönséghez is eljuttathatják azt a nemes üzenetet, hogy egy dj nem feltétlen csak a potméter jobbról balra és vissza tologatására képes.

pedig van már nagyszínpad nála is, sőt, ő már csak úgy under, ha a ground a budapest park (sic!!) körül van; innen nézve például, ahol én állok, ő már ún. ‘sztár’, ‘celeb’ és a többi szitokszó, de azon a szinten belül maradva, hogy hülyét csináljon magából.

a tényleg underground hiphopból, és az árral szembenből, egy okos remix hátán (karikás – átokdal; bootsie sokat köszönhet ennek az együttesnek;), viszonylag egyenes, kimunkált út vezetett az augusztus huszadikai tűzijáték-zenén (2002) keresztül a müpás elektroakusztikos koncertjéhez (mit keres egy dj a müpában?), vagy akár a quimby feldolgozás lemez egyetlen remixéhez, ami olyan mint a teljes bootsie életmű; vállalható, masszív, okos (ahogy ez a mixtape is az, ez akár a magyarok essential mixe lehetne…)

mindezekért jogos, és maximálisan kijár a tisztelet. azonban ez nem rajongás; a silent partnerről a hajós jubileumi koncerten derült ki hogy egyben, teljes dózisként mennyire nem működik már, mai füllel, inkább ilyen kedves megmosolyogtató 90-es évek hangulat maradt utána, a tavalyi lemez pedig sokadik hallgatásra se okozott katarzist, sőt, pedig az artistjust kirablásos poént értékeltem, a rokkás meg még kimondottan tetszett is, videóval együtt már-már zseniális trollkodás szintjén van, ahogy álmainkban amerika segge visszainteget:

 

meg talán azt is jogos felemlegetni, hogy ez a ‘neonépdal’ (wtf?!), séma egy kicsit már kiszámítható, hogy diszkréten fogalmazzak, az viszont megint csak tiszteletre méltó, hogy bootsie is próbál egyre ügyesebben kibújni ez elől, és így el is érkeztünk ennek az írásnak az apropójához, az új bootsie dalhoz. bár a videó túllő a célon egy kicsit az én ízlésemnek, sok a pátosz, és feltűnik némi giccs is, de ha nem így állsz hozzá, vagy nem nézel oda, akkor megint csak egy vérpofi, igényes felvételt kapsz (ez a duduk – ?- sample, és a newton ingás megoldás kurvajó ötlet, minden tisztelet érte), ami okosan lovagolja meg ezt a mostanában menő klasszikus zongora divatot, arról nem is beszélve hogy mennyire üdítő ebben a nyári kötelező boldogsághullámban végre egy kis melankólia; részemről ez az egyik legjobb bootsie munka eddig (bár a kedvenc továbbra is a mosquito dance marad, ezért a számért annak idején a four tet is megnyalta volna mind a négy ujját):