Cselekvőképtelenség a magyar zenében – Az alternatív közegben való érvényesülés nehézségei

Az általános elidegenedés és a rövid formátumú tartalomdömping miatti dopaminfüggőség korában úgy érezhetjük, hogy sziszifuszi feladatnak tűnik olyasmit létrehozni, ami megragadja az emberek figyelmét és képes közösségeket megmozgatni. A promóterek és szervezők a közönségért és a szórakozóhelyekért küzdenek, és igyekeznek megtalálni a tökéletes időpontot az eseményük vagy a kiadványuk számára, a konkurencia minimalizálása érdekében. Olyan korban élünk, amikor a metaverzum algoritmusa diktálja az alternatív zenei események sikerét, és azt a hamis elképzelést adja el, hogy a visszajelzések számában rejlik a sikeres buli záloga. A kevés finanszírozási lehetőség és a biztonságos terek hiányában a kultúra bányákba, pincékbe, féllegális kocsmákba és magánházakba szorul. A szcéna aktív szereplőinek ellenállóvá kellett válniuk és megküzdési mechanizmusokat kellett találniuk, hogy megmentsék az alternatív kultúrát attól, hogy csendesen saját pocsolyájába fulladjon.  

Az 111records egyik alapítójaként és a Family Fast kollektíva tagjaként folyamatosan keresem azokat a sikeres módszereket és jó gyakorlatokat, melyek az alternatív és politikailag elkötelezett művészeti gyakorlatok fejlesztését szolgálhatnak. Hogy válaszokat kapjak, megkérdeztem Magyarország zenei térképének két aktív szereplőjét, hogy meséljenek a meglátásaikról és elképzeléseiről az éjszakai élet, a közönség, a helyszínek és a finanszírozás kapcsán a jelenlegi helyzetben. Egyikük régi motoros, aki közel hét éve van a körforgásban. A másikuk pedig egy viszonylag új, de határozottan termékeny aktor, aki olyan hangzást és vizuális nyelvet hozott létre, amellyel sikerült áttörnie a magyar alternatív szcéna befagyott tavát.

Várhelyi Valentina: Szia! Mesélsz magadról egy picit?

Csontos Gergely: Sziasztok! Gergő vagyok, 23 éves autodidakta művész és a Marmint Agency nevű platform üzemeltetője. Egy kis magyar településről, Talfájáról származom, de  pár éve már Budapesten élek. Az elmúlt 10 évben különböző projektben, többnyire SUTA néven zenéltem.

VV: Mi az a Marmint Agency? Honnan származik a név?

CSG: A Marmint SoundCloud profil 2014-2015 körül lett regisztrálva, hogy archiváljam néhány korai munkámat, amikor még az FL Studio-t tanultam. Ugyanekkor kezdtem megismerkedni a magyar kísérleti zenei szcénával és kortárs művészekkel, akik szintén a SoundCloudot használták, hogy más producereket találjanak országszerte, mint például (1) felhasznalo, asvanyviz2 vagy előd. 2023-ra már elég aktív voltam a zenei színtérben, és remek barátokat szereztem a magyar SoundCloud közösségben. Nagyjából ekkoriban kezdtük el tervezgetni a barátaimmal, hogy elindítunk valami kis kiadót. A Marmint egészen 2023 áprilisáig funkciótlan maradt, amikor is jött az ötlet, hogy a profilt egy modern elektronikus zenei platform utánzataként kezdjük el használni, amilyet leginkább Nyugat-Európában lehet látni. Ekkor még csak az volt a szándékom, hogy rövid vendégmixeket töltsek fel a barátaimtól, és egy internetes archívumként használjam a felületet.

SUTA-t már két éve ismerem, és már többször volt szerencsém vele együtt dolgozni. Hálás vagyok, hogy figyelemmel kísérhettem, ahogy kibontakozott a vizuális formanyelve és hangzásvilága. Amióta először találkoztunk, azóta osztjuk meg a gondolatainkat a magyar zenei szcénáról. Az egyik ilyen gyakran felmerülő téma a "magyar hangzás" kérdése volt. Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban az elektronikus zene az éjszakai élet kialakulásával vetette meg a lábát, és mára, ha valaki kimondja Bristol, Detroit vagy Berlin nevét, akkor könnyen asszociálhatunk egy nagyon konkrét hangzásra. 

Beszélgetéseink során arra a felismerésre jutottam, hogy a szubkultúrák elméletében a zenét általában kulturális ragasztóanyagként értelmezik. Valami olyanként, amit az elnyomott csoportok arra használnak, hogy közösséget építsenek, és együtt ünnepeljenek anélkül, hogy a kolonializált társadalomba való beilleszkedés kényszere alatt állnának. A mai politikai légkörben sok művész ugyanígy érez. Az LMBTQ-közösséggel szembeni diszkrimináció és a rasszizmus mindennapos kérdés a zeneiparban. 

Erre válasz reakcióként egyre több kísérlet történik az alternatív kultúrákban, hogy eszközök jöjjenek létre szisztematikus elnyomás és a társadalmi igazságtalanság ellen. A megosztottság és a versengés azonban nagyon is jelen van a közösségen belül, ami gátolja a lehetséges hatását a mainstream kultúrára. Az elmúlt évben kutatni kezdtem ezt a jelenséget, mert ellentmondásosnak találtam, hogy az underground művészek folyamatosan a láthatóságukért küzdenek. Szükség van egyáltalán a kísérleti zene népszerűsítésére? Tud-e egy közösség fenntarthatóan növekedni, miközben megőrzi erkölcsi és kulturális értékeit?   

A válaszokat keresve jött az ötlet, hogy interjút készítsek Kispál Sándorral (Saskó), aki öt éve dolgozik a Gólyában, amely egy független szövetkezeti kulturális központ és klub Józsefvárosban, Budapest egyik dzsentrifikált kerületében. A Gólya demokratikus munkamódszereiről, horizontális berendezkedéséről és a csapatuk jelenlegi felépítéséről kérdeztem, hogy feltárjam azt a folyamatot, ami során egy vízióból küldetés lesz. Szerintem a Gólyát a baloldaliságot övező aura demisztifikálása teszi befogadóvá és elérhetővé. Éppen ezért szeretném, hogy minél többen bepillantsanak a Saskó által bemutatott Gólya világába.

VV: Szia Saskó! Először is, mesélnél nekem a Gólyánál betöltött szerepedről?

Kispál Sándor: Tavaly augusztusban szervezeti fejlesztésen mentünk keresztül, és kialakítottuk a jelenlegi struktúrát. Ennek alapja a Gólya Szövetkezet, amely három fő termelési ágból áll, amelyeket most tagszövetkezeteknek nevezünk. Én szövetkezeti tag vagyok, mind szövetkezeti és tagszövetkezeti felelősséggel. A vendéglátáson belül a koncertszervező munkacsoport koordinátora vagyok, elsősorban a pénteki elektronikus zenei rendezvényeket szervezem. A műszakjaink viszonylag hierarchiamentesek, de felelősséggel járnak. Minden pozícióhoz tartoznak feladatok az esti rendezvények lebonyolításához, de senkinek sem feladata kizárólag az, hogy mondjuk egész nap sörrel töltse fel a hűtőt. 

VV: Milyen tapasztalatokat szereztél az elmúlt öt évben, mióta megnyitottatok itt, az Orczy téren?^[1]

KS: Azért nagyon jó a Gólyában dolgozni, mert egy közösségi projekt, amely arra összpontosít, hogy az emberek hogyan tudnak együttműködni, döntéseket hozni és együtt szervezni a munkát. Az egyéni elképzelésekkel vagy motivációkkal rendelkező tagok pedig becsatornázhatják ezeket a szövetkezetbe. Ami engem illet, én a PÉNZ kollektívával kezdtem el DJ-zni, ami eleinte hobbi volt, de a Gólya lehetőséget adott arra, hogy ezt továbbfejlesszem, és ez vezetett oda, hogy egyre jobban bekapcsolódjak az elektronikus zenei események szervezésébe. 

VV: Hogyan lehetséges, hogy a közösség ilyen hosszú ideje működik? Szerinted hogyan lehet hatékonyan elkerülni a belső konfliktusokat?

KS: Azt hiszem, ez főként a beilleszkedési és tagjelölti folyamatainkban rejlik. Azok, akik szellemi munkát végeznek, munkacsoportokban működnek együtt, és visszajelző csoportokba vannak beosztva. Ennek módszertana a Giving effective feedback című kiadványon alapul. Az ebben felvázolt asszertív keretek között sok probléma megoldható. Emellett az is segít a konfliktusmentes környezet fenntartásában, hogy ebben a szervezetben nincsenek hatalmi monopóliumok. Mindenki hasonló szinten vállal felelősséget egy-egy területért, mint valaki más egy másik területen. Igyekszünk biztosítani és figyelembe venni, hogy mindenki hozzá tudja tenni az ambícióit és kreativitását egy adott területhez. Ez az egyensúly szempontjából is fontos, ez segíti azt, hogy az itt dolgozók személyesen is megvalósíthassák magukat.

A kölcsönös tisztelet, egymás meghallgatása, a felelősség megosztása és az önmegvalósítás a szövetkezetben történő munka fő értékei. Saskó szavaiból világossá vált, hogy a fenntartható közösségépítés egyik legfontosabb pillére az együtt töltött idő és az emberi kapcsolatok ápolása. A pénzügyi támogatások nélküli és a vendéglátásból származó bevételektől függő működés azonban kiégéshez vezethet. A közösségekben való együttműködés hatalmas mennyiségű kreatív energiát igényel, és a befolyt bevétel ritkán tudja financiálisan honorálni a projektek megvalósításában résztvevő összes művészt. Ezt nekem is a magam kárán kellett megtanulnom: az egyik leghálásabb és egyben leghálátlanabb szerep, amit életemben kaptam, az, hogy egy csapat élén álljak, amelyben mindenki szenvedélyből és szívességből dolgozik. Hiszen bármennyire is értékeled a csapattagjaid erőfeszítéseit, anyagi kompenzáció hiányában nem tudsz megélhetést biztosítani számukra, ezért szimultán kell alkalmazottként is dolgozniuk máshol. Ez a probléma annyira súlyosan érinti a kulturális szektor minden szegmensét, hogy a kisebb alkotói csoportoknak folyamatosan küzdeniük kell a túlélésért, sőt, a nagyobb kezdeményezések sincsenek teljes biztonságban. Mivel leginkább a közönségünktől függünk, ezért az anyagi csőd és a kommercializálódás között libikókázva igyekszünk fenntartani az egyensúlyt, ami folytonos aggodalomban tart bennünket és kényszerhelyzetbe helyez minket. 

VV: Azt is fontos megjegyezni, hogy anyagilag teljesen függetlenek vagytok. Ez azt jelenti, hogy nem kaptok semmilyen rendszeres támogatást, ami potenciálisan befolyásolhatná a kulturális tartalmaitokat.

KS: Ez abban az értelemben igaz, hogy jelenleg nem kapunk semmilyen pályázati pénzt, és kulturálisan nem függünk senkitől. Remélem azonban, hogy ha egy év múlva újra itt beszélgetünk, akkor ez megváltozik, mert a célunk az, hogy enyhítsük a rendezvényeink anyagi terheit. Az, hogy a bevétel is szempont, valójában egyfajta kötöttséget jelenthet, mivel némileg korlátozza a rendezvények körét, amelyeknek otthont adhatunk. 

VV: Miért gondolod, hogy Gólya helyt tudott állni a for-profit helyszínekkel szemben? 

KS: Szerintem azért, mert egy küldetésen alapuló tevékenységet folytatunk. Fontos, hogy ezek az értékek felismerhetőek legyenek, és az együttműködés legyen fókuszban. Úgy gondolom, hogy azok a helyek, amelyek meg tudják testesíteni ezeket az értékeket, általában sikeresek. Vannak más helyek is, amelyek hasonló értékeket próbálnak magukénak vallani, de végül gyakran még a budapesti éjszakai életet kevésbé ismerők számára is világossá válik, hogy valami nem stimmel. Kialakulóban van egy jelenség, amit talán "underground ipar"-nak neveznék, mert kezd divatossá válni a mainstream kultúrán kívül meghatározni önmagad. Az emberek néha a Gólyát is így látják, de a különbségek nyilvánvalóvá válnak, miután a kritikusok eltöltenek egy éjszakát egy profitorientált szórakozóhelyen.

VV: Nagyon tetszik az "underground ipar" kifejezés. Én azt szoktam mondani, hogy "az underground az új pop", mivel az ellenkultúra gyakorlatait és szimbólumait olyan intézmények is elkezdték használni, amelyeknek alapvetően semmi köze nincs az alulról jövő kezdeményezésekhez.

KS: Igen, de mégis, ha valaki egy kicsit jobban belegondol - és szerintem a fiatalok általában így tesznek -, akkor érdekli őket, hogy mi történik azzal a pénzzel, amit elköltenek nálunk egy sörre. Egyértelmű, hogy a mi esetünkben a pult bevétele támogatja az átlátható küldetésünket, és segít fenntartani ezt a helyet. Nyilvánvaló, hogy személyes meggazdagodás, osztalék vagy thaiföldi nyaralás nem származik ebből a projektből. A belvárosi szórakozóhelyeken, ahol tagadhatatlanul szuper zenei programok vannak, egyértelmű, hogy a bevételek nem feltétlenül mennek vissza a rendszerbe, vagy olyan dimenzióba, amellyel az előadók is tudnak azonosulni. Másrészt nem lehet a szervezőkre és a zenészekre hárítani az erkölcsi felelősséget, mert Budapesten nagyon kevés helyszín van, és a Gólya is csak heti három nap tud ilyen rendezvényeknek helyet adni.

Az "underground ipar" kezdete nem egyértelműen meghatározható Magyarországon, de mára már gyakori jelenség, hogy a vállalkozások az alternatív kulturális közeg szereplőit kihasználva vonzzák be a közönséget, és a szubkulturák esztétikai szimbólumaira építik a marketingstratégiájukat profitmaximalizálás céljából. Hogy csak néhány példát említsek, 4500 forintba kerülő freetek partik kerülnek megrendezésre, elhagyatott vidéki hőerőművek szolgálnak hatalmas reklámtáblaként a Coca-Cola és Maybelline népszerűsítésére, és végbement a Sztrilich Pál Cserkészpark amerikanizálása egy olyan fesztivál érdekében, amely nem fizeti ki a magyar művészeit. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy mennyire káros a független művészet kommercializálódása. Emiatt a jelenség miatt, tünnek el  az alulreprezentál közösségek autentikus eszközei a szabad kultúra gyakorlására. A korábban biztonságos helyeket pedig elárasztják a középosztálybeli klubozók, akik nem is veszik a fáradságot, hogy tájékozódjanak az általuk hallgatott zene történetéről vagy az általuk trendinek tartott közegről, amibe belecsöppennek.

VV: Beszéljünk kicsit a biztonságos terekről. Szerinted hol vannak a legnépszerűbb biztonságos helyszínek Budapesten?

CSG: A közösségünkben lévő szervezők számára nagyon kevés az elérhető helyszínek száma, ami komoly gondot jelent lényegében azóta, amióta koncertszervezéssel foglalkozom. Vannak azonban olyan elfogadó helyszínek és kulturális terek, amelyek érdeklődést mutatnak és segítő környezetet biztosítanak számunkra, mint például az Art Quarter Budapest vagy a szívünk csücske, a Susuka. A társadalmi és etnikai kisebbségekkel szembeni rendszerszintű intolerancia még nehezebbé teszi, hogy olyan helyszíneket találjunk, amelyek egyértelműen az elfogadást képviselik, így ezeknek a helyeknek a nyitott és befogadó hozzáállást a Marmint és annak művészei nagyra értékelik.

VV: Mit gondolsz, hogyan befolyásolja a mai politikai légkör az alternatív zenei közösséget?

CSG: A kormány gyűlöletkeltő propagandája az elmúlt években jelentősen előtérbe került, ami komoly negatív hatást gyakorol a szubkulturális közösségekre. Az egyik legjelentősebb probléma az etnikai kisebbségekkel és a queer közösséggel szembeni ellenséges közhangulat. Mivel a szcéna művészei és közönsége közül sokaknak nap mint nap szembe kell nézniük a kirekesztéssel, ezért rendkívül fontos, hogy egy olyan biztonságos szellemi közeg megteremtésére összpontosítsunk, amely befogadó minden társadalmi réteg számára. Szerencsére a számos kiadó és helyszín, amelyekkel a Marmint-nak eleddig alkalma nyílt együtt dolgozni, bebizonyította, hogy egy biztonságos térként működő fennállás létrehozható és fenntartható. 

VV: Mire van szüksége egy szcénának ahhoz, hogy az alternatív zene virágozzon?

CSG: Autonómiára és inkluzív gondolkodásmódra, hogy önbizalmat adjunk a kezdő művészeknek is. Esélyt kell adnunk az alkotóknak, hogy úgy képviseljék magukat, ahogyan szeretnék, hogy lássák őket, mert a fejlődéshez elengedhetetlen, hogy az ember megtanuljon önreflexiót gyakorolni.

111 records ugyanezekkel a szándékokkal és értékekkel jött létre. Olyan platformot akartunk létrehozni, amely támogatja a feltörekvő művészeket, és olyan közösséget ad nekik, ahol önmaguk lehetnek, és ahol megértik őket. Három év közös munka után a Family Fastban a humor és az internetes kultúra lett a fő fegyverünk a nyomasztó mainstream hullámokkal szemben. A 2020-as események után annyira megszoktuk, hogy nem találkoztunk egymással a való életben, hogy a csapat egy része végleg szervereken és online fórumokon kezdte el élni az életét. A zenei fórumok és netlabelek már a kilencvenes évek óta jelen vannak, a zene és a fájlmegosztás nem újdonság, de miután kitörtünk az elszigeteltségből, valami megváltozott. A számos Z-generációs tehetség, akik az interneten nőttek fel, felfedezték a multimédiás önkifejezést, és elkezdték megosztani műveiket a közösségi oldalakon és a zenei streaming-szolgáltatókon. A SYNC VA 2023. január 11-én jelent meg az 111 records kiadónál, tizenkét fantasztikus zenésszel. A sokszínűség kulcsfontosságú eleme az albumnak, amire tudatosan törekedtünk a határok feszegetése érdekében. A Mármint Agency három hónappal később osztotta meg az első exkluzív mixét a Soundcloudon, azóta pedig folyamatosan aktívak és gyarapodnak. Egy másik gyakran előforduló téma SUTA és köztem a konzisztencia kérdése, ami szerintem egy rendkívül okos gondolat, amit mindig szem előtt tart a platform működtetésében. 

VV: Mi a Marmint küldetése?

CSG: A Marmint nem akar egy meghatározott zenei vagy vizuális irányvonalat képviselő platformként működni. Nincs olyan agenda vagy esztétika, amihez a platformon megjelenő művészeknek igazodniuk kellene, mert a minőségellenőrzés akadályozhatná az autonóm alkotói folyamatokat. A legfontosabb az, hogy ezeknek a művészeknek először adjunk lehetőséget arra, hogy úgy képviselhessék magukat, ahogyan az számukra a legkényelmesebb.

VV: Mi is ez az ügynökség valójában? Miért gondolod, hogy az ügynökségek létezése fontos az alternatív szcénában?

CSG: Őszintén szólva, a Marmint csak azért vált ügynökséggé, mert magyar kísérleti elektronikus zenészek tehetségkutató ügynökeként kezdett el működni. Mondhatjuk, hogy ez egy nem szokványos módja a művészek elérésének. Ez a konstrukció segít csökkenteni a zenészekre nehezedő nyomást, és lehetővé teszi számukra, hogy az alkotásaikat ne valaminek a részeként értelmezzék, hanem inkább önálló műalkotásként tekintsenek rá, ami egyben ráfér a platform széles skálájára.

VV: Mit gondolsz a budapesti szcéna feltörekvő platformjairól?

CSG: A Covid vége óta azt érzékelem, hogy a fiatalabb művészek és hallgatók körében gyorsan nő az érdeklődés a helyi kísérleti zenei közösség iránt. Az olyan kiadók, mint a 111records és a Zaj+, lehetőséget adnak a Z generációnak és még fiatalabb művészeknek, hogy kiadják a zenéiket, sőt kiemelkedő közülük a daddypower records, ami 2017 óta folyamatosan támogatja a feltörekvő zenészeket. Azonban egy ilyen szcénában mindig jelen van az az érzés, hogy a zenészek nem kapnak elég figyelmet. Én ennek a problémának a forrását abban látom, hogy a már meglévő platformokkal elérhető hallgatók és érdeklődők száma véges. Egy olyan kis országban élünk, ahol az ilyen jellegű művészet iránt érdeklődők száma meglehetősen alacsony. Ha megoldást keresnék, mindenképp a vidéki mikroközösségek bevonását, és olyan elszigetelt művészek felkutatását tartanám fontosnak, akik egyelőre ismeretlenek a budapesti szcénában.

A Marmint Agency erőfeszítései, amelyek a kulturális párbeszéd decentralizációját és a vidéki területek bevonását célozzák, kulcsfontosságú lépések egy inkluzívabb és sokszínűbb művészeti színtér felé. Ráadásul az említett „magyar hangzás” megalkotása elképzelhetetlen lenne ezek nélkül a lépések nélkül. A helyi kapcsolatok ápolásával és a feltörekvő tehetségek támogatásával a Marmint Agency megkérdőjelezi azt a nézetet, miszerint a művészet kizárólag a fővárosban virágozhat. Ez a megközelítés nemcsak a földrajzi terjeszkedésről szól, hanem egy szélesebb, összetartóbb közösség létrehozásáról is.

Magyarország alternatív zenei hálózata a globális kulturális harc mikrokozmoszaként értelmezhető, és emlékeztet minket arra, hogy az igazi kulturális szabadság folyamatos erőfeszítést, kölcsönös támogatást, valamint újító és alkalmazkodó készséget igényel. Arra biztatok minden alkotót, hogy legyetek merészek és kalandvágyóak, osszátok meg mondanivalótokat a világgal, lépjétek túl a saját korlátaitokat, és váljatok aktív tagjaivá közösségünknek. Az anyagi források szűkössége okozta limitációk, a helyszínek hiánya és a politikai feszültségek jelentette kihívások ellenére a feltörekvő művészek szenvedélye és kreativitása mindig képes átragyogni a sötét időszakokat.

Ezek az alulról szerveződő, demokratikus értékekről és a kommercializálódás elleni küzdelemről szóló történetek kivilágítják előttünk az utat alternatív kultúra jövője felé. Bár az út még messze nem ért véget, azoknak az egyéneknek és közösségeknek a munkájával, akik hisznek a művészet átformáló és közösségépítő erejében, lehetőség nyílik egy élettel teli és fenntartható állapot megteremtésére a magyar alternatív szcénában.

Jelen cikk az EM GUIDE projekt keretein belül az Easterndaze által jött létre. Az EM GUIDE célkitűzése az európai független zenei magazinok támogatása, és underground zenei színterek erősítése. A projektről bővebben az emgui.de oldalon olvashattok.

Az Európai Unió finanszírozásával. Az itt szereplő vélemények és állítások a szerző(k) álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió vagy az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) hivatalos álláspontjával. Sem az Európai Unió, sem az EACEA nem vonható felelősségre miattuk.