Megjelenés: 2016. december 1.

Kiadó: Bandcamp

Cadik zenéjét elsősorban a Membran formációból ismerem, még görnyedt kamaszként találtam rá. Azóta nemcsak az enyém, hanem a műfaj gerince is jelentősen változott.

Tagadhatatlan az elektronikus lenyomat, a hazai instrumentális hip-hop űrösebb, wonkybb, zajosabb (kásás lo-fi vonalon) és jelentősen gliccsesebb mint valaha, bejött a footwork, ahol nem para a tempó, hatunk-kölcsönhatunk.

A szerzői öndefiníció alapján az aktuális rilíz „electronichiphopminimaldubsynth”. A kifejezés eleje tiszta (akár egy vízfelület), a minimalista szinti és dub hatást a hallgatás folyamán vélem megérteni.

A négy trekkes középlemez nyitánya az ’SP’ zavartalanul csordogál, repetitív kávéházi mélyülés egy fiktív asztallapban. Bokáig lépek bele.

Az ’MP’ szinte már dubtechnót idéző reményteljes chord-jai szabadon tekeregnek, illékony alakzatokat alkotva és markáns témákat keresve. Térd.

Önbeteljesítő bólogatás a ’PP’-ben, még változatlanul a kávézói kultúra melegében. Derékig ér most.

A záró-darab (’PB’) ugyanakkor szokatlanul nyers felütéssel indít, valószínűleg pusztán azért, hogy újból a rend medrébe tereljen mindent. Már ki sem látszom.

Könnyű zene, egyik fülön be, a másikon kifolyik (újabb vizes metafora) és ez nem feltétlenül baj. Ugyanakkor egy örvénynyivel változatosabb hangkészlet jól állna az EP-nek.

Kivételes, mégsem egyedi ez a munka. A formákat bontó és destruktív műfaji bánásmódot tanúsító kortársak között mégis rendkívül felemelően hat ez a strukturalizmus és formateremtés. A tökéletes keret, harmónia-szerű harmóniák, óramű-pontos ütem.

Kényszeresen analógiákat gyártok, hogy meg tudjam ragadni a lényegét, folyadékba markolok. Számomra visszaköszön Tosca tisztasága, Krush emelkedettsége és Flying Lotus játékossága.

Elcsépelt dolog lenne a beats és a zen közt párhuzamot vonnom.

Ott egy folyónak kéne lennie.