Klisé, hogy a legtöbb (mindegyik?) elektronikus zenére rá lehet dobni a ‘filmzenés’ jelzőt, próbálom nem is gyakran használni, viszont néha mégis látom relevanciáját. Az ‘Anfang (featuring Leap)’ például elég jól megidézi azt a talán valós vagy sosemvolt szeletét Budapestnek, amiben egy metróaluljáróban ücsörög az ember a sötétben, szélfúvásokban, csenddel kitöltött zajsistergésekben, de végül mégiscsak jön az a fránya kisföldalatti. Még egy allegória helyett pedig inkább mondok egy párhuzamot: ha a Kontroll filmzene alatt a főhős egy szorongással teli kaller, akkor a Dub Endben már egy önmagával megbékélt, koanokat mesélő absztinens gépész.