A hétvége non plus ultrája számomra az Oceanic booking a Pontoonon. A Kommenzi csapata hozza el a holland-német producert a Lánchíd lábához. Oceanic visszatérő Nous'klaer Audio vendég, itt jelent meg az első önálló nagylemeze is 2023-ban, amit nagyon szeretek. Sokat hallgattam még tőle a trükkösen Yellow Cone névre hallgató, de kék EP-t meg a Live At De Schoolt (ahova sosem jutottam el – RIP).

A Pontoon, hogy diplomatikusan fogalmazzak, megosztó jelenség; sznob zene-headnek és/vagy az átlag MMN olvasónak valószínűleg nem a kedvence. Szar a hang, sok a turista, de azért mindig ott van az a szempont is, hogy: legalább van.

Többször fordult már elő ilyen váratlanul prominens booking a Duna-parti helyen. Járt itt például tavaly Reptant (fullos Ulo S live szettel), ahol fültanúja voltam a szervezők, ha nem is szabadkozásának, de legalábbis magyarázkodásának, hogy hát igen, bocs, ez egy ilyen hely, lesz sok brit turista, akik majd fütyülni fognak meg ordibálni, de ez téged ne zavarjon (és aztán fütyültek is, és nem is zavarta). Nagyon jó arc az ausztrál lizard man, nem vette fel a sznobizmust, tetszett neki a hely. Amióta Bécsben élek, azóta persze nekem is szenzációsabb a Lánchíd lába mellől nézelődni. Van valami abban, hogy Budapest a legszebb város, csak ezt a szépséget könnyű nem észrevenni, ha minden nap látod, és leginkább ha megéled az árnyoldalát. Volt még itt Priori(!), Detroit in Effect(!), Kia, Urulu, Bell Towers, Laurence Guy, Dixon Avenue Basement Jams, na, szóval prémium bookingok, és még nyilván sok más, ami nem jut most az eszembe, vagy nem jutott el hozzám.

Volt talán egy szebb időszaka a helynek (pre-covid-repohár-fizetős mosdó- és hajóra költözés), és habár a hajónál azért jobb a szárazföldi spot, hangulatban nem sikerült visszatérni a gyökerekhez. A turista-probléma mindig jelen volt a Pontoonon, de ugyanannyira jelen volt a megfontolt zenei kuráció is, nem csak elektronikus, de instrumentális zenében is (gondoljunk csak a halál jó fej CigányKeddV vagy a Jazzelünk a Dunaparton programsorozatokra). Mostanra leginkább az van, hogy a közegem, két fintorgás között, legfeljebb a legjobb cimborái szettjéért megy le a Pontoonra, és max az ilyen giga-bookingoknál fordul elő az, hogy váratlanul összefuthatok egy-egy ismerőssel.

Ezeken az estéken azért még látszik, hogy van a Pontoonban akarás, valamiféle kurációs kényszer, amitől képtelenek megszabadulni. A hely láthatóan elüzemel a turistáknak eladott többezer forintos italokból és szomorú nachosokból – cserébe egy Oceanic felléphet most Budapesten a klub-szezonnyitók hétvégéjén még egy utolsót kicsavarni a nyárból szabad téren. Én javaslom mindenkinek, hogy menjen el, hallgassa meg, adjon még egy esélyt a helynek, és legyen tolakodóbb és erősebb, mint az odatévedő rakpartozó turisták.